Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Sok hiányzó és szoros vereség a negyedik edzőmeccsen

Sok hiányzó és szoros vereség a negyedik edzőmeccsen

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A bajnoki rajtra történő leghatékonyabb felkészülés érdekében a Kolorcity Kazincbarcika SC a negyedik felkészülési mérkőzését Diósgyőrben, a DVTK Edzőközpontban, füves pályán játszotta le a szlovákiai FC Tatran Prešov ellen.

A meccskeretből több kulcsember is hiányzott, Varga József, Lucas, Herjeczki Kristóf, Bacsa Benjámin, Polgár Kristóf és Patrick Gânțe sem volt bevethető az eperjesiek ellen, ami miatt némileg felforgatott kezdővel és mindössze tizenöt mezőnyjátékossal tudott nekivágni a csapat a meccsnek. Ami pozitív, hogy – ahogy Erős Gábor vezetőedző a meccs utáni értékelésében említette – a mostani hiányzók túlnyomó része a bajnoki rajtra már valószínűleg rendelkezésre állhat.

A találkozó a csípős hidegben nagy taktikai harccal, tapogatózással indult, azonnal látszott, hogy a szlovák másodosztály éllovasa rendkívül fegyelmezett, összeszokott együttes. A 10. percben szöglethez jutott a Tatran, a beívelt pontrúgás lepattant az egymással csatázó játékosok között, majd kisebb flipperezés és komoly birkózás után a zöld-fehérek házi gólkirálya, Landing Sagna valahogy a hálóba kotorta a labdát.

Hátrányba kerülve fokozatosan egyre bátrabban próbálkoztunk, de egyenlíteni a szünetig nem sikerült. A második félidőben továbbra is javarészt a mieink irányították a játékot mezőnyben, de a fegyelmezetten záró szlovák csapat nem engedett nagyobb ziccert kialakítani, ráadásul az idő múlásával ellenfelünk többet tudott cserélni, ami a hajrához érve komoly előnyt jelentett.

Végül, bár több szép támadással és Bódi Ádám néhány pontrúgásával is veszélyeztettek a mieink, egyenlíteni nem sikerült, így a Budafok elleni meccshez hasonlóan ismét egy szerencsétlen góllal maradtunk alul.

A folytatás egy hét múlva következik, méghozzá Mezőkövesden, ahol a Mezőkövesd Zsóry FC lesz az ellenfelünk, a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési meccsen.


JEGYZŐKÖNYV

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – FC TATRAN PREŠOV   0-1 (0-1)
DVTK Edzőközpont
Gólszerző: Sagna 10’

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Dojcsák (Király 62’) - Lajcsik, Szujó (Kristóf 62’), Debreceni, Ternován, Kártik (Kovalenko 70’), Pintér Á. (Balázsi 70’), Bódi, Szabó M. (Katona I. 62’), Csatári, Pethő (Ramos 62’)
Vezetőedző: Erős Gábor

FC TATRAN PREŠOV
Fojticek - Pawlowski, Menich, Nagy, Jendrek, Castellaro, Ahl, Olejník, Fadairo, Horvat, Sagna
Cserék: Gladis, Legnani, Simko, Gáll, Correira, Zupa, Avetisyan, Knurovskí
Vezetőedző: Marek Petruš


MESTERMÉRLEG

Erős Gábor, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

Duplán rosszul indult számunkra ez a mérkőzés, hiszen a meccs előtt volt egy közjáték, amire nem akarom a vereséget fogni, hiszen nevetséges is lenne és amúgy sem szoktam kifogásokat keresni, de azért nem gondolom, hogy jó hatással volt a csapatra. Aztán meg kaptunk egy olyan gólt, ami önmagában egy kicsit megmosolyogtató jelenet volt, kicsit hasonló ahhoz, amit a Budafok ellen kaptunk. Azt gondolom, hogy ebben benne van a koncentráció hiánya, meg az, hogy tényleg nagyon keményen készültünk idáig és a frissesség az emiatt láthatóan hiányzik a csapatból, aminek meg kell majd lenni, de ez a két hét, ami előttünk van, már arról fog szólni, hogy ez meglegyen és mindenki a lehető legjobb állapotba kerüljön az első bajnoki mérkőzésre.

Nem örülünk annak, hogy nem sikerült gólt szereznünk, ami viszont pozitív számomra, hogy több kulcsemberünk hiányában a fiatalok nagyon szépen helyt álltak egy komoly ellenféllel szemben, nem véletlenül vezetik a szlovák másodosztályt, a miénkhez hasonló erőt képviselnek. Összesen tizenöt mezőnyjátékosunk volt ma a keretben, többen küzdenek különböző problémákkal, de ami nagyon fontos, hogy közöttük nincs izomsérült, inkább betegségek, kisebb sérülések jellemzők, amelyek a felkészülés alatt előfordulnak a pályák állapota miatt is. Biztos vagyok benne, hogy a most kimaradók rendben lesznek a rajtra.

Hangsúlyozom, hogy most a frissesség hiányzik a csapatból, de annak is el fog jönni az ideje. Továbbra sem az eredmény a legfontosabb, amilyen összeállításban játszottunk ma, ez egy jó teljesítmény volt, talán a döntetlen reálisabb lett volna, de pontot, pontokat azért sem kaptunk volna, úgyhogy nem ez a lényeg

További híreink

Hétvégi ellenfelünk - Ferencvárosi TC

Dátum: 2025. júl 30. 14:20

A 36-szoros bajnok Ferencvárosi TC otthonában, a Groupama Arénában folytatódik számunkra a Fizz Liga. Ez lesz a két csapat első NB I-es mérkőzése, az NB II-ben azonban már hat alkalommal találkoztunk a zöld-fehérekkel. A mérleg három döntetlen és három vereség. A szombat esti NB I-es bajnoki előtt bemutatjuk hétvégi ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Myke Ramos távozott

Dátum: 2025. júl 30. 14:00

A mai napon a Tiszakécskei LC megvásárolta Myke Ramos játékjogát a Kolorcity KBSC-től. Köszönünk mindent, amit a barcikai labdarúgásért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Álláshirdetés – utánpótlás edző

Dátum: 2025. júl 30. 10:00

A Kolorcity Kazincbarcika SC utánpótlásedzőt keres vezetőedzői feldatok ellátására.

Jegyinformációk az Üllői útra utazóknak

Dátum: 2025. júl 28. 19:00

Szombaton este, a Fizz Liga 2. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában, a Groupama Arénában lépünk pályára. A vendégszektorba szóló teljes árú belépőjegyek elővételben és a helyszínen a mérkőzés napján is 3900 forintba kerülnek (a jegymester.hu oldalon 499 forint e-díjat is felszámolnak), a diákok és a nyugdíjasok 3600 forintért vásárolhatnak belépőt.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria