Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A közösség továbbra is rendben van

A közösség továbbra is rendben van

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában, február 17-én 20 órától fogadjuk a Vasas FC csapatát. Erős Gábor vezetőedző a múlt héten eltiltás miatt nem lehetett ott a hazai kispad mellett, ám most visszatérhet, erről is beszélt a boon.hu hasábjain.

Vezetőedzőnk kiemelte, a szakmai stáb tökéletes munkát végzett az előző találkozón, s fontos, hogy ilyen helyzetekben is számíthatnak egymásra. Hozzátette, a csapat, a közösség is rendben van, ami vonatkozik a hangulatra, a kohézióra és a fizikai állapotra egyaránt.

Ellenfelünkkel kapcsolatban Erős Gábor úgy fogalmazott, a Vasas kiegyenesedett Pintér Attila érkezésével, s az őszi szezon második felében nagyon jó sorozatot produkáltak, szorgalmasan gyűjtötték a pontokat. Mint mondta, ellenfelünket ezúttal is feltérképeztük, tudjuk, hogy remek a játékosállományuk, ismerjük az erősségeiket, ám bízunk abban, hogy az esetleges hibáikat ki tudjuk majd használni.

A szakvezető úgy véli, a nyomás inkább ellenfelünkön lesz, hiszen nyerniük kell, hogy felzárkózzanak a tabellán, azonban a mi célunk az, hogy itthon tartsuk a három pontot. Erős Gábor kitért arra is, nem kerülik el a csapat figyelmét az olyan nyilatkozatok, ahol meg sem említik a Kazincbarcikát a feljutásra esélyes csapatok között, mint mondta, ez elképesztő motivációt jelent mindenkinek a klubnál.

A mérkőzésen várhatóan nem számolhat majd a stáb az izomsérülést szenvedő Pethő Bence, a részleges bokaszalag-szakadásból lábadozó Bacsa Benjámin és a hosszú sérüléséből lassan felépülő Patrick Gânțe játékával.

A JÁTÉKVEZETŐ

A találkozó játékvezetője Káprály Mihály lesz, aki tavaly szeptember 30-a után először vezet újra másodosztályú bajnokit, azóta csak élvonalbeli meccseken működött közre. Ötödször dirigálja meccsünket pályafutása során, a mérlegünk három győzelem és egy döntetlen. A sípmestert három Balázs segíti majd a pálya szélén: Buzás Balázs és Szalai Balázs asszisztensként, Katona Balázs pedig tartalékjátékvezetőként lesz jelen a Kolorcity Arénában.

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria