Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kemény talaj, kemény meccs, gólok nélkül

Kemény talaj, kemény meccs, gólok nélkül

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójának hétfő esti rangadóját megelőzően – az előrejelzéseknek megfelelően – folyamatosan csökkent a hőmérséklet, a kemény mínuszok pedig a Kolorcity Aréna gyepszőnyegét sem kímélték, amelyet már a Csákvár elleni, előző fordulóban lejátszott mérkőzés is alaposan igénybe vett. A kezdő sípszó előtt ki is alakult egy diskurzus a csapatok képviselői és a játékvezetők között a pálya játékra való alkalmasságáról, ám végül az illetékesek úgy döntöttek, nincs akadálya a találkozó megrendezésének.

A nagyjából -8°C-os időben kezdődő találkozón a mieink kezdtek valamivel jobban, az első lövés Herjeczki Kristóf nevéhez fűződött, azonban később a vendégek is veszélyesen próbálkoztak. Az első félidőben összességében kiegyenlített játék folyt, ám a piros-kékek kerültek közelebb a gólhoz, a 13. percben Doktorics Áron ballal, huszonhárom méterről nagy kapufát lőtt, a kipattanóra Berecz Zsombor startolt, az ő közeli lövését azonban Fadgyas Tamás bravúrral tolta ki a léc alól.

Nem sokkal később Myke Ramos került helyzetbe, de a tizenhatoson belül először blokkolták, majd kapu fölé tüzelt. A játékrész hajrájában Radó András került helyzetbe egy szép csel után, de az ötös sarkáról leadott lövését Fadgyas védte, a kipattanót Tóth Milán fejelte el a kapus mellett, ám Polgár Kristóf tökéletesen érkezve a gólvonalról mentett.

A szünetben Erős Gábor vezetőedző egy cserével frissített (Herjeczki helyett Szabó Máté érkezett), a csapatok pedig folytatták a birkózást egymással és az elemekkel. A 63. percben a szintén csereként beállt Barkóczi Barnabás került nagy helyzetbe, de Fadgyas ezúttal is mentett, pár perccel később Lucas előtt adódott két helyzet, de Kiss Ágoston sem maradt adós egy újabb nagy védéssel.

A hajrában mindkét csapat veszélyeztetett még – elsősorban pontrúgások révén – ám újabb nagy helyzet már nem alakult ki, Káprály Mihály játékvezető pedig mindössze két perc ráadás után gólnélküli döntetlennel fújta le a találkozót. Több hosszabbítás egyébként nem is lett volna indokolt, hiszen mindössze két-két csere volt és sem időhúzás, sem – szerencsére – sérülés nem állította meg a játékot.

A döntetlennel a Kolorcity Kazincbarcika SC továbbra is vezeti a Merkantil Bank Liga tabelláját, mögöttünk két ponttal a Kisvárda Master Good és a HR-Rent Kozármisleny, majd újabb három egységgel a Vasas FC áll. Folytatás február 23-án, azaz vasárnap 14 órától a Szőnyi úton a BVSC-Zugló ellen!


JEGYZŐKÖNYV

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – VASAS FC   0-0
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 500 néző
Vezette: Káprály Mihály (Buzás Balázs, Szalai Balázs)

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Fadgyas – Debreceni, Kártik, Herjeczki (Szabó M. 46’), Polgár, Lucas, Baranyai, Bódi (Pintér 78’), Varga J., Demeter, Ramos
Cserék: Dojcsák, Király, Csatári, Ternován, Pintér Á., Szujó, Katona, Lajcsik, Szabó M., Sáreczki
Vezetőedző: Erős Gábor

VASAS FC
Kiss Á. – Lehoczky, Radó, Berecz, Doktorics, Otigba, Iyinbor, Tóth M., Urblík, Cseke, Pintér A.
Cserék: Molnár Zs., Bodnár G., Pávkovics, Zimonyi, Hidi, Szánthó, Deutsch, Kapornai, Baráth, Rácz, Barkóczi, Molnár Cs.
Vezetőedző: Pintér Attila


MESTERMÉRLEG

Erős Gábor, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

Valóban nem volt játékra alkalmas ez a pálya, a legfontosabb, hogy nem sérült meg senki. Le a kalappal a játékosok előtt, de a szurkolók előtt is, amiért ilyen időben eljöttek a meccsre. Sokkal jobb lett volna két ilyen csapatot egy jobb pályán, jobb időben, jobb körülmények között látni, hiszen valóban két jó, az NB2-ben meghatározó csapatról beszélünk, mindkét együttes próbálja játszani a focit, ami őszintén szólva nem mindenkire igaz a mezőnyben. Sajnos egy ilyen pályán ez egyik részről sem tud kidomborodni. Gratulálok az ellenfél játékosainak és a mieinknek is. Kilenc mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ami szerintem nagy dolog. További sok sikert kívánok a kollégámnak és a Vasasnak.

Pintér Attila, a Vasas FC vezetőedzője

Kalapom nincs, csak sapkám, de azt megemelem a két csapat előtt. Azt gondolom, hogy aki alkalmasnak találta ezt a labdarúgópályát játékra, az vagy nem futballozott életében, vagy nem ért hozzá. Mindkét csapat próbált alkalmazkodni a nehéz körülményekhez, mindkét csapat megtett mindent – amit a pálya megengedett – a győzelemért. Két jól felkészített csapat találkozott, amelyek meghatározói az NB2-es mezőnynek.

Azt gondolom, több helyzetünk volt, mint a hazai csapatnak, de nem tudtunk vele élni. Sok sikert kívánok a Barcikának a következő mérkőzésekhez. Még egyszer: maximális elismerésem a csapatoknak, hogy ilyen pályán is egy élvezhető mérkőzést tudtunk játszani, voltak lehetőségek mindkét oldalon.

Még egy gondolat: a versenyszabályzat szerint minden csapatnak egyenlő feltételeket kell biztosítani. Akik tegnap játszottak normális időjárásban, normális körülmények között, azok egyenlő feltételeket kaptak, mint mi, vagy a Barcika? Nem gondolnám…

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria