Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Feljutó helyen a Kisvárda, két csapatnál is edzőt váltottak

Feljutó helyen a Kisvárda, két csapatnál is edzőt váltottak

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójának hétfői rangadóján kemény fagyban küzdött meg egymással a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Vasas FC. A természeti elemekkel való harccal tarkított mérkőzés gólnélküli döntetlennel ért véget.

A vasárnapi játéknapon – amikor az időjárás is jóval barátságosabb volt – azonban nem maradtak adósak a gólokkal a csapatok. Rögtön a Kisvárda Master Good budafoki vendégjátéka hat gólt hozott. Nikházi Márk csapata Vasvári Zoltán duplájával 2-0-ra vezetett, ám a második játékrészben a szabolcsiak Bíró Bence és a délszláv kontingens (Mešanović – bosnyák; Matić – horvát; Matanović – montenegrói) találataival fordítottak és 4-2-re győztek a Promontor utcában. Révész Attila együttese a győzelemmel feljött közvetlenül mögénk, a tabella 2. helyére.

Az előzéshez kellett a HR-Rent Kozármisleny veresége is, Pinezits Máté csapata Szegeden kapott ki 2-0-ra. A szegediek Aleksandar Jović vezetésével – egyedüliként a mezőnyben – két győzelemmel rajtoltak és felkapaszkodtak a 6. helyre.

Két egymást követő vereséggel három együttes nyitotta a tavaszt, s ez két helyen a vezetőedző állásába került. Az FC Ajka hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Békéscsaba 1912 Előre csapatától, a mérkőzés után Schindler Szabolcsot menesztette a zöld-fehérek vezetősége, helyét átmenetileg Gaál Bálint asszisztensedző veszi át a klub közleménye szerint.

Az OPUS Tigáz Tatabánya szintén hazai pályán kapott ki, ráadásul a közvetlen rivális Budapest Honvédtól 4-1 arányban, így a bányászvárosban nem csak a vezetőedző, Gyürki Gergely munkáját köszönték meg, de Dragóner Attila ügyvezetőtől is elköszöntek. A csapatot a könnyűnek épp nem ígérkező kisvárdai vendégjátékra Nagy Richárd utánpótlás szakmai igazgató készíti majd fel.

A harmadik csapat, amely beragadt a rajtnál, a BVSC-Zugló volt, a Szőnyi úton a Mezőkövesd Zsóry FC után az Aqvital FC Csákvár is győzni tudott, méghozzá 2-1-re. Következő ellenfelünk így a téli 6. helyről a 11. pozícióba csúszott vissza a sűrű középmezőnyben.

A fordulóban a fentieken kívül még két 1-1-es döntetlen született. Nem bírt egymással a Mezőkövesd Zsóry FC és a Gyirmót FC Győr, ahogy a Soroksár SC és a Szentlőrinc sem. Mindkét találkozón a hazai együttes szerzett vezetést, azonban a vendégek a második félidőben egyenlíteni tudtak.

A Merkantil Bank Liga tabelláját továbbra is a Kolorcity Kazincbarcika SC vezeti, mögöttünk a Kisvárda, a Kozármisleny és a Vasas sorakoznak. A táblázat alsó szakaszában is történt változás, a Tatabányán nyerő Honvéd elmozdult az utolsó helyről, ahogy a Békéscsaba is megelőzte az Ajkát győzelmével.

A góllövőlista éllovasai továbbra (gólokkal legalábbis) továbbra sem érkeztek meg a tavaszi szezonba, az első ötösből senki sem talált be. Ettől függetlenül az előző fordulókhoz képest javult a góltermés, huszonegy találat (meccsenként átlagosan 2,6) született, ami a szezon átlagától (2,7) még mindig elmarad, ám azt is meg kell jegyezni, hogy ennél több gól (25) utoljára a 10. fordulóban esett. A sárga lapok száma is megugrott, negyven figyelmeztetést osztottak ki a játékvezetők, ami – holtversenyben – a második legtöbb az idényben.

A következő fordulóban csapatunk Zuglóba látogat, ahol a BVSC vendégei leszünk február 23-án 14 órától, közvetlen riválisaink közül a Kisvárda a Tatabányát fogadja, a Kozármisleny a hétfő esti rangadón Kispestre látogat, a Vasas vendége pedig a Budafoki MTE lesz.

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria