Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Lucas gólja döntött, újra győztünk a Budafok ellen

Lucas gólja döntött, újra győztünk a Budafok ellen

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Március első vasárnapján játszották a Merkantil Bank Liga 19. fordulójának első hét mérkőzését, köztük 14 órától a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Budafoki MTE csatáját, melyre a javuló időjárásnak megfelelően szép számú közönség látogatott ki a Kolorcity Arénába.

Erős Gábor vezetőedző az előző fordulóhoz képest egy helyen változtatott a kezdőcsapaton, a betegsége után visszatérő Bódi Ádám újra bekerült a kezdőbe, Szabó Mátét a kispadra nevezte a szakvezető.

A találkozót a szokásos lendülettel kezdtük, ám az első percekben nem találtuk a budafoki védelem ellenszerét, az első lövést is a vendégek eresztették el, Kovács Dávid próbálkozását védte Fadgyas Tamás a 7. percben. Ezután már a mieink lendülete is megjött, Bódi Ádám szabadrúgását Myke Ramos csúsztatta meg, Dúzs Gellért bravúrral védett. Pár perccel később Baranyai Nimród tüzelt, ám ezúttal nem talált kaput a kísérlet.

A későbbiekben is inkább a Kazincbarcika akarata érvényesült a pályán, ám nagyobb helyzetet a szünetig már nem jegyezhettünk fel, gólnélküli állásnál fordulhattak a csapatok.

A második félidőt is támadóbban kezdtük, ám egy jó húsz percig úgy tűnhetett, hogy ezúttal nem sikerül feltörni a piros-feketék védelmét. Aztán a 65. percben jött Lucas, aki kiváló helyzetfelismeréssel a tizenhatosról tüzelt, a labda pedig a hálóban kötött ki.

A gól után mindkét szakmai stáb cserékkel frissített, a vendégek pedig próbáltak támadni az egyenlítésért, ám igazán nagy helyzetük már nem akadt, így zsinórban a tizenegyedik mérkőzésünkön maradtunk veretlenek, ráadásul a tavaszi szezonban továbbra sem kaptunk gólt, így a legtöbb lőtt gól mellett, már a legkevesebb kapott találattal is a Kolorcity Kazincbarcika SC büszkélkedhet a mezőnyben.

Folytatás március 9-én vasárnap 15 órától Gyirmóton az Alcufer Stadionban!


JEGYZŐKÖNYV

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BUDAFOKI MTE  1–0 (0–0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 800 néző.
Vezette: Takács Tamás (Ring Kevin, Dobos Dominik)
Gólszerző: Lucas 65’

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Fadgyas – Baranyai N. (Ternován, 86’), Polgár K., Debreceni Á., Demeter – Lucas (Sáreczki, 75’), Varga J.– Bódi Á. (Herjeczki, 86’), Kártik, Pintér Á. (Csatári, 66’) – Ramos (Szabó M., 66’).
Vezetőedző: Erős Gábor

BUDAFOKI MTE
Dúzs – Kun B. (Horváth O., 83’), Kalmár O., Oláh B. – Sztojka, Fekete M. – Németh M. (Merényi, 73’), Rétyi (Szerető, 83’), Szűcs P. – Kovács D. (Elek B., 73’), Vasvári.
Vezetőedző: Nikházi Márk


MESTERMÉRLEG

Erős Gábor, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

Nehéz, küzdelmes meccs volt. Jól kezdtünk, de mindkét csapatnak megvolt a lehetősége a győzelemre. A játék képét tekintve megérdemelten nyertünk.

Nikházi Márk, a Budafoki MTE vezetőedzője

Tudtuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de igyekeztünk alaposan felkészülni a Barcika ellen. Két nagy helyzetet is kihagytunk, amit megtorolt az ellenfél.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria