Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Pályán az utánpótlás

Pályán az utánpótlás

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. Eredmények, gólszerzők, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

U19 - MLSZ Regionális U19 Alap, Keleti csoport


Kolorcity KBSC- Hajdúszoboszló 3-0 (0-0)

Gólszerző: Lakatos Krisztofer az 50., Matusz-Kalász Bence az 53., Ibi Ferenc Kristóf a 63. percben.

Kőrösi Gábor: - Nagy mezőnyfölényben játszottunk a mérkőzésen, de az első félidőben a támadó zónában sok rossz döntést hoztunk, ezért nem voltunk eredményesek. A 2. félidő elején 20 percig úgy teljesített a csapat ahogy elvárom, ez a periódus eldöntötte a meccset. Az utolsó 20 perc viszont már nagyon nem tetszett, sokat egyénieskedtünk, nem csapatként működtünk. A nulla kapott gól dicséri a csapat védekezését.

U17 - MLSZ Regionális U17 Kelet


Encs - Kolorcity KBSC 2-2 (2-0)

Gólszerző: Nagy Dániel a 13. és a 68. percben.

Harnócz Róbert: - Rosszul kezdtük a mérkőzést hiszen hamar két gólos hátrányba kerültünk. Ilyen amatőr védekezési hibákat nem követhetünk el még akkor sem, ha ilyen összetételben és ilyen szerkezetben még nem játszott a csapat. A bekapott gólok után nagy erőket mozgósítottunk, sikerült is egyenlítenünk, de a győzelemhez sokkal precízebb támadásbefejezésre lett volna szükség. 

U15 - MLSZ Regionális U15 Alap, Északkeleti csoport


Ózd - Kolorcity KBSC 2-4 (1-2)

Gólszerző: Lévai Levente Kristóf a 3., a 42. és a 43., Kapui Henrik Gyula a 21. percben.

Fehér Balázs: - Az első félidőben gyorsan vezetést szereztünk és ahelyett, hogy ezután eldöntöttük volna a meccset, lassan és kényelmesen játszottunk, amivel felhoztuk az ellenfelet. A második félidő első 10 percében játszottunk úgy, ahogy kellett volna az egész mérkőzésen, ekkor megnyugtató előnyre tettünk szert. Összességében megérdemelten nyertünk, de úgy érzem nem sikerült mindent kiadni magunkból.  

U14 - MLSZ Regionális U14, Északkeleti csoport


Sényő - Kolorcity KBSC 2-4 (1-1)

Gólszerző: Váradi Milán a 3., a 46. és a 60., Takács Zsombor a 42. percben.

Pallós Szabolcs: - Jól kezdtük a mérkőzést, azonban ahogy megszereztük a vezetést bele kényelmesedtünk a meccsbe. Az ellenfél ki is használta az első félidőben könnyelműségünket. A második játékrészben újra felvettük a mérkőzés ritmusát szép támadásokat vezettünk, amikből most elég jó arányban gólokat is szereztünk.

U13 - MLSZ Regionális U13, Északi csoport


Heves - Kolorcity KBSC 8-2

Gólszerző: Horváth Kevin Márió az 56., Fekete Dávid Gábriel a 71. percben.

Mező Richárd, Kálmán Vilmos: - A támadó játékunk a helyén volt a védekezésünk sajnos nem! Sokkal kevesebb gólt kellene kapnunk, de ez csak akkor következik be, ha sokkal határozottabbak leszünk. A mezőnyben mutatott előre való játékkal meg voltam elégedve.

U12 - MLSZ Regionális U12, Északi csoport


Heves - Kolorcity KBSC 2-2

Gólszerző: Fónagy Patrik a 18., Hegedűs Dominik Gábor a 19. percben.

Mező Richárd, Kálmán Vilmos: - Kiváló mérkőzést játszottunk! Szinte végig domináltuk a mérkőzést egy kétperces kihagyás kivételével. Szép támadásokat vezettünk és sok helyzetet alakítottunk ki! Sajnos az eredmény nem tükrözi a játék képét, de ezen fogunk dolgozni a következő időszakban!

Leány U16 - MLSZ Leány Regionális U-16 Észak-Keleti csoport


Gyöngyösi AK - Kolorcity KBSC 1-0 (0-0)

Kazvinszki Jácint: - Ma sajnos nem működött az előrejátékunk. Támadásban súlytalanok, lassúak és ötlettelenek voltunk, kevés veszélyt tudtunk teremteni. A játék képe alapján a döntetlen is értékes eredmény lett volna számunkra, ám a mérkőzés legvégén ezt is elveszítettük. Nagy kár érte, de megyünk tovább, dolgozunk a hibák kijavításán.

További híreink

Kolorcity KBSC - Cigánd SE 2-1 (0-0)

Dátum: 2026. júl 04. 14:00

Egy góllal legyőztük a Cigándot a harmadik nyári felkészülési mérkőzésünkön. Góljainkat Katona István és Juhász Zsombor szerezték. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Eredmények

KBSC Galéria