Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kolorcity KBSC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)

Kolorcity KBSC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Mezőkövesdet fogadtuk a Kolorcity Arénában

Erős Gábor három helyen változtatott a legutóbbi csapatán. Az öt sárga lap miatt eltiltott Kártik Bálint helyett Csatári Gergő, Pethő Bence helyett Myke Ramos, Herjeczki Kristóf helyett pedig Makrai Gábor került be a kezdőbe. Debreceni Ákos sajnos sérülés miatt nem áll a csapat rendelkezésére. A kövesdieknél Vidnyánszki Mátyás és Zachán Péter helyett Vanja Zvekanov és Szendrei Ákos kapott bizalmat.

Nem kellett sokat várni az első helyzetig, az 5. percben Csatári fejesénél kellett nyújtózkodnia Juhász kapusnak, majd a 9. percben egy hazai kontra végén Makrai lövésénél kellett bravúrral védenie. A 13. percben a vendégek előtt is adódott egy nagy lehetőség, Bertus beívelése után Szendrei balról 5 méterről a jobb kapufát találta el. A 20. percben ismét nagy lehetőség adódott a KBSC előtt, Makrai életerős lövése után ismét a vendégek kapusának kellett nyújtózkodnia. A 27. percben 16 méterre a kövesdi kaputól egy kezezés miatt szabadrúgáshoz jutottunk, Bódi állt a labda mögé, sokan már gólt kiáltottak, de sajnos csak az oldalhálót zörgette meg a labda. A folytatásban mindkét csapatnak voltak kisebb helyzetei, de gól nem született. (0-0)

Az 53. percben Lőrinczy Attila szerezte meg a vendégek vezető gólját (0-1), amire gyorsan válaszolhattunk is volna, de előbb Lucas lövését fogta Juhász, majd egy beívelés után szerencséje is volt.


A 65. percben emberelőnybe kerültünk, a három perce beállt Posztobányi szabálytalankodott piros lapot érően Myke Ramos-szal szemben. A 76. percben góllá érett a mezőnyfölény. Bódi végzett el egy szöglettel felérő szabadrúgást, Ramos ugrott a legmagasabbra és hat méterről a jobb felsőbe fejelt! (1-1) A folytatásban mindent megtettünk a győztes gólért, de ezúttal „csak” egy pontot szereztünk. Ezzel továbbra is a második helyen állunk, egy pont előnnyel várhatjuk az utolsó fordulót.


Merkantil Bank Liga 29. forduló

Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)

Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 951 néző. Játékvezető: Kovács Imre (Dobos Dávid, Topálszki Szabin)
KBSC: Fadgyas - Baranyai (Ternován, 57.), Varga J., Polgár, Lajcsik - Lucas, Kristóf (Pethő, 57.), Csatári - Bódi, Ramos, Makrai (Pintér, 77.). Vezetőedző: Erős Gábor
MZSFC: Juhász István - Zvekanov (Posztobányi, a 62.), Csirmaz, Cibla (Vidnyonszki, 72.), Szalai (Bartusz, 91.), Lőrinczy, Szendrei (Bora, 72.), Bertus, Keresztes, Vajda, Varjas. Vezetőedző: Csertői Aurél

Sárga lap: Keresztes a 41., Csirmaz az 50., Bertus a 60., Polgár a 73. percben.
Piros lap: Posztobányi a 65. percben.
Gólszerző: Lőrinczy (0-1), az 53., Ramos, (1-1) a 76. percben.

Vezetőedzői értékelés 

 

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria