Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Rácz László a Kolorcity KBSC játékosa

Rácz László a Kolorcity KBSC játékosa

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Rácz László személyében egy rutinos belső védőt igazoltunk, aki eddig minden csapatában alapembernek számított. Felnőtt pályafutása nagy részében Szegeden és Pécsett játszott, az elmúlt egy évben Kozármislenyben szerepelt kölcsönben. Közel 300 NB II-es és NB III-as mérkőzésen lépett pályára, az esetek túlnyomó részében kezdőként.

Névjegy

Név: Rácz László
Születési idő: 1995. április 26.
Születési hely: Jugoszlávia, Törökkanizsa (Novi Kneževac)
Poszt: védő

Rácz László 1995. április 26-án született a vajdasági Törökkanizsán. Szülővárosában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd Hódmezővásárhelyen és Kaposváron pallérozódott. Már 17 évesen bemutatkozott az NB III-ban a hódmezővásárhelyi felnőttek között, majd 19 évesen Nagyatádon folytatta a pályafutását. 20 esztendős korában Szegedre igazolt, ahol a SZEOL csapatával az első évében kiharcolta az NB II-es indulás jogát is, innen négy év után a PMFC-hez vezetett az útja, itt öt évet töltött el, csapatkapitánya is volt a pécsieknek. Az elmúlt egy évet Kozármislenyben játszotta végig kölcsönben.

Minden csapatában meghatározó játékosnak számított. 170 NB II-es és 127 NB III-as mérkőzésen lépett pályára.  

- A védelmünk tengelyének a megerősítése is egy kiemelt feladat, mind minőségben, mind létszámban - nyilatkozta Simon Miklós, a Kolorcity KBSC klubigazgatója. Szeretnénk több olyan játékost is igazolni és lehetőséget adni nekik az NB I-ben, akik már bizonyítottak a másodosztályban és kellő rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy egy NB I-es csapatot is segíthessenek. Motivált, magukat megmutatni vágyó játékosokat keresünk, akik - csakúgy, mint mi - óriási lehetőségként élik meg az első osztályban való szereplést. Így jutottunk el Lacihoz, akit nagy szeretettel üdvözlünk Kazincbarcikán. 

- Először is gratulálok a csapatnak a tavalyi egész éves teljesítményhez és a feljutáshoz, figyelemmel követtem a Kazincbarcikát és nagyon szimpatikus volt, amit láttam - tette hozzá Rácz László. - Nagyon örültem a megkeresésnek és egy másodpercig sem gondolkodtam azon, elfogadjam-e az ajánlatot. Várom, hogy elkezdjük a közös munkát. Tudom, mi a feladat.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria