Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Németh Tamara lett a Kolorocity KBSC technikai vezetője

Németh Tamara lett a Kolorocity KBSC technikai vezetője

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Budapestről érkezik a Kolorcity KBSC új technikai vezetője, Németh Tamara, akinek komoly tapasztalatai vannak az NB I-ben. A Budapest Honvédnál Marco Rossi munkáját is segítette, együtt ünnepelhettek bajnoki címet, később pedig Magyar Kupát is nyert a Honvéddal.

Németh Tamara a Testnevelési Főiskolán sportmenedzserként és sportrendezvény szervezőként végzett. Az MLSZ Budapest Igazgatóságán kezdett az átigazolási osztályon. Ezt követően a Budapest Honvéd által működtetett Magyar Futball Akadémiára igazolt, 2015-től 2021-ig pedig az NB I első női technikai vezetőjeként dolgozott a kispestiek felnőtt csapata mellett. Marco Rossi munkáját segítve a 2016/2017-es idény végén bajnoki címet ünnepelhetett, majd Pisont István mellett 2020-ban kupagyőzelemnek örülhetett. 2021 nyarától átigazolásokkal, szerződésekkel foglalkozott, valamint edzőtáborokat és nemzetközi mérkőzéseket szervezett.

- Simon Miklós keresett meg, miután kiderült, hogy technikai vezetőre van szüksége a Kolorcity KBSC-nek - nyilatkozta Németh Tamara. - Az elmúlt években több megkeresésem volt, de mindegyikre nemet mondtam, viszont ezúttal nagyon tetszettek Sztupák Péter tulajdonos és Miklós elképzelései, szimpatikus számomra a város, az emberek, a klub, a közeg, és mivel nekem ez nagyon fontos, így nem hezitáltam. A közös munkát már el is kezdtük az edzőtáborban.

- Tamara egy nagyon tapasztalt csapatmenedzser, akivel évekig dolgoztunk együtt a Honvédnál, valamint Marco Rossi stábjában is - tette hozzá Simon Miklós, a Kolorcity KBSC klubigazgatója. - Rendkívülinek tartom, hogy sikerült megállapodnunk vele. Munkájával nagy segítségére lesz a kazincbarcikai sportéletnek és az NB I-es csapatunknak is.

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria