
Szezonnyitó szurkolói ankétot tartottunk
Pénteken délután megtartotta hagyományos szurkolói ankétját a Kolorcity KBSC NB I-es labdarúgó csapata. A Fizz Liga vasárnapi rajtja előtt a Simon Miklós klubigazgató, Kuttor Attila vezetőedző és Kártik Bálint csapatkapitány mellett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai várták a szurkolókat, akik a stadionokon belüli és kívüli szurkolói atrocitások megelőzésének fontosságára is felhívták a figyelmet.
A szép számban megjelent szurkolókat Demkó Norbert kommunikációs vezető köszöntötte, majd át is adta a szót Juhász Zoltán alezredesnek, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársának, aki a szurkolók, a klub és a rendőrség párbeszédének fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen elmondása szerint azzal, hogy a Kazincbarcika feljutott az első osztályba, nem csak a csapat és a klub lett élvonalbeli, hanem a szurkolók is, a rendőrség pedig minden esetben szeretné megóvni a drukkereket az esetleges szópárbajok kialakulása utáni garázda cselekményektől.
A mezőkövesdi mérkőzéseken a kazincbarcikai drukkereket hazai szurkolóknak tekintik, azaz bárhonnan érkezhetnek a stadionhoz, nem fogják gyűjteni a barcikai drukkereket, a vendégszurkolókat azonban minden esetben kísérni fogják.
A szurkolónak fel kell rá készülniük, hogy az NB I-es mérkőzéseken a rendőrség minden esetben fokozottan jelen van, biztosítja a találkozókat, gyűjtőpontokat határoz meg, ahonnan a szurkolókat be fogja kísérni az adott meccs helyszínére. A mérkőzések előtt a rendőrségi tájékoztatók minden esetben ki fognak kerülni a klub hivatalos csatornáira is, kérjük a szurkolókat ezeket olvassák el figyelmesen.
Juhász Zoltán megköszönte a szurkolók együttműködését, valamint felhívta még a figyelmet a stadionok biztonságtechnikai rendszereire, arra kért mindenkit, tartsák be a pályarendszabályokat, ne lépjenek nézők elől elzárt területre és kerüljék a pirotechnika használatát, mert ez minden esetben szabálysértési eljárást von maga után, a kamerarendszerek miatt pedig a lebukás veszélye minden esetben 100%.
Ezt követően Demkó Norbert felhívta a figyelmet a Magyar Labdarúgó Szövetség új fegyelmi szabályzatára, amely zéró toleranciát alkalmaz rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások, így a „cigányozás” esetében is – a FIFA és az UEFA gyakorlatának megfelelően. Szabálysértés esetén a fegyelmi bizottság szektorbezárással, majd zárt kapus büntetéssel is szankcionálhatja a klubokat.
A szót Simon Miklós klubigazgató vette át, aki a szurkolók köszöntése után elmondta, az ankéttal szerette volna megvárni a klub az új mezek megérkezését, illetve a keret kialakítását, hiszen ahogy az látható is volt az elmúlt hetekben, sok minden változott Kazincbarcikán.
- Nem csak a csapat és a szakmai stáb változott, hanem a háttérben is voltak változások, és mindenki azon dolgozik, hogy a klub minden területen megfeleljen az NB I követelményeinek. A legfontosabb, hogy egy olyan profi stáb legyen Kazincbarcikán, akik láttak már NB I-es meccset, NB I-es öltözőt, tudják mi vár ránk és mihez kell igazodni. Kuttor Attilával szorosan együttműködve folyamatosan alakítjuk ki a keretet, a munkáját ezúton is szeretném megköszönni, úgy gondolom, ilyen rövid idő alatt egy nagyon jó keretet sikerült összerakni. Ha nem hétvégén kellene kezdenünk, akkor pont időben lennénk, így viszont tétmeccseken tudunk tapasztalatot szerezni és itt láthatjuk, hol van még szükség a csapat megerősítésére. A kiválasztásunk egyik legfőbb szempontja az volt, hogy motivált játékosok legyenek velünk, akik tényleg szeretnék magukat megmutatni az NB I-ben és alig várják, hogy az első meccs elkezdődjön – tette hozzá klubvezetőnk.
Kuttor Attila is megköszönte a jelen lévőknek, hogy eljöttek, és reményét fejezte ki, hogy sokan el fogják kísérni a csapatot a mezőkövesdi hazai mérkőzésekre is.
- Örülök, hogy itt lehetünk a stábommal, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy örömet szerezzünk nektek.
Csapatkapitányunk, Kártik Bálint csak annyit kért a szurkolóktól, ami tavaly is jellemző volt a barcikai táborra, hogy idegenben is és hazai pályán is szurkoljanak nekünk, legyenek a csapat mellett.
- Ez az év más lesz, mint a tavalyi, viszont ha ott vagytok, ott lesztek mellettünk, akkor ezt a csodát egy még nagyobb csoda követheti ebben az évben, úgyhogy várunk titeket már most vasárnap is a Panchoba, illetve majd Mezőkövesdre is - mondta Kártik Bálint.
Kérdésként felmerültek a bérlet- és jegyárak, ezzel kapcsolatban Szemán Norbert, a klub mérkőzésnapokért felelős menedzsere elmondta, a jegyértékesítés várhatóan a jövő hét elején-közepén elkezdődik, a jegyértékesítő céggel kötendő megállapodás folyamatban van, de mivel egyelőre nincs hivatalos időpontja a DVSC elleni találkozónak, a klub addig nem tud belépőjegyet értékesíteni. Bérleteket az idei szezonban nem árul a Kolorcity KBSC, ennek az egyik oka, hogy jelen állás szerint nem lehet tudni, pontosan hány mérkőzést játszik a csapat Mezőkövesden.
Simon Miklós hozzátette, a klub tulajdonosa, Sztupák Péter minden nap azon dolgozik, hogy a lehető leghamarabb alkalmassá tegye a stadiont NB I-es mérkőzésnek a rendezésére, de ez egy összetett folyamat. A tervezés, az engedélyeztetés és az építkezés időt vesz igénybe, hiszen új lelátórészeket, parkolót, közvetítőállásokat kell kiépíteni. Dolgozunk rajta, hogy Kazincbarcikán is legyen NB I-es mérkőzés.
Szóba került az ajándéktárgyak értékesítése, mint kiderült, szurkolóink nyitott kapukat döngetnek, hiszen napokon belül elindul a klub hivatalos webáruháza, ahol a Kolorcity KBSC címerével ellátott temékek, sálak, bögrék mezek is megvásárolhatók lesznek.
A keretben bekövetkezett változásokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva Simon Miklós elmondta, hogy nagyon sok játékos vagy kooperációban, vagy kölcsönben futballozott az előző évben Kazincbarcikán.
- Ezért is volt az a nagy fluktuáció, amit láttatok, mert Diósgyőrből hét játékos csak kooperációban volt, és négy vagy öt kölcsönjátékosunk volt még mellé, akik visszatértek a klubjaikhoz. Volt olyan, aki nem felelt meg szerintünk az NB I-es kívánalmaknak, volt, aki jobb szerződésért vagy jobb pénzlehetőségért eligazolt, és olyan is volt, akit mi értékesítettünk. A klub bevételei szempontjából a játékosok értékesítése egy nagyon fontos rész. Most pár kölcsönjátékos van jelenleg a keretben, de azok is olyan minőségiek, akikre azt gondoljuk, hogy tudnak segíteni. Az összes többi játékos a mi játékosunk, úgymond szerződéssel rendelkező játékosok. Hogyha el is mennek, akkor pénzért tudnak elmenni. És a legfontosabb, hogy olyan biztonságot adjon nekünk ez az NB I-es szereplés, amivel akár NB I-ben, akár NB II-ben nagyon stabilan tudunk hosszú évekig működni. Úgyhogy itt tartunk most, de szerintem nagyon jól haladunk és rendben vagyunk - jegyezte meg Simon Miklós.
Kuttor Attilától azt kérdezték megvan e már a vasárnapi kezdőcsapat a fejében? Erre válaszolva vezetőedzőnk elmondta, nagyjából megvan, azért volt a felkészülés, hogy ez meglegyen.
- Visszatérve az előzőekre, nagy dolog, hogy válogatott labdarúgókat tudott igazolni a klub, ez a Barcika életében tényleg egy kirakat év lehet ebből a szempontból is, mert ilyen futballisták nem sűrűn fordultak meg még ebben a csapatban, vagy ebben a városban, úgyhogy vannak komoly igazolásaink, én is azt gondolom. Azon vagyunk, hogy még erősebb legyen ez a keret. A vasárnapi mérkőzésre természetesen már megvan a meccstervünk. A bajnokság májusig tart. Az elején sok változás lesz, időbe kerül, mire kiforrja magát a keret és mindenki megtalálja a helyét az öltözőben és a pályán, de bízunk benne, hogy ez minél hamarabb kialakul és jó eséllyel fogjuk tudni kiharcolni a bennmaradást. Én csak annyit kérnék, hogy egy kis türelem legyen, mert mindig mondom, hogy nem egy mérkőzésen múlik egy bajnokság, hanem ez a jövő májusig tartó maratonfutás lesz, ami során nagyon sok minden fog történni - zárta Kuttor Attila.
Végezetül a jelenlévők megállapodtak abban, mindenkit motivál, hogy már sokan most biztos kiesőként tekintenek a Kazincbarcikára, pedig még egyetlen mérkőzésen sem látták a csapatot. Egyetértettünk, hogy következő egy év egy nagy kaland és nagy kihívás lesz a klub és a szurkolók számára is. Sokan nem gondolták volna, hogy Kazincbarcika egyszer az NB I-ben fog játszani, úgyhogy mindenki pozitív az előttünk álló időszakot illetően.