Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Mihajlo Meszhi: Külön motivációra nincs szükség

Mihajlo Meszhi: Külön motivációra nincs szükség

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Mihajlo Meszhi korábbi csapataival, a Kecskeméttel és a Mezőkövesddel már több alkalommal átérezhette milyen érzés legyőzni a Ferencvárost. A Fizz Liga 2. fordulójában rendezendő FTC - Kolorcity KBSC találkozó előtt vele beszélgettünk.

- Milyen volt a Puskás Akadémia elleni mérkőzés? Hogy értékeled a Kazincbarcika első NB I-es meccsét?
- Pozitívan értékelem. Tudtuk, hogy egy rendkívül jól szervezett, összeszokott csapat lesz az ellenfelünk, hiszen évek óta szinte változatlan összeállításban játszanak. Az első húsz perc nem volt könnyű számunkra - úgy érzem, a kezdeti izgalom is közrejátszott -, de hamar sikerült felvennünk a mérkőzés ritmusát. Bár végül vereséget szenvedtünk, a hozzáállásunk biztató volt, és bizakodva tekintünk előre.

- Jól gondolom, hogy pályafutásod során többet játszottál középpályásként, mint védőként? Hogy érezted magad a védelem közepén?
- Igen, eddigi pályafutásom során elsősorban középpályásként szerepeltem, de a teljes felkészülési időszakot középhátvédként dolgoztam végig. Ha a szakmai stáb ebben a szerepkörben számít rám, azt maximálisan elfogadom - jól érzem magam hátul, és igyekszem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani ebben a pozícióban is.

- Több olyan mérkőzésen is játszottál, amikor aktuális csapatoddal legyőztétek a Ferencvárost. A Kecskeméttel és a Mezőkövesddel is sikerült ez neked. Mi szükséges ahhoz, hogy ne az FTC nyerjen szombaton?
- A Ferencváros rendkívül erős csapat, nem véletlenül nyerték meg az előző hét bajnokságot zsinórban. Ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk ellenük, az egész csapatnak százszázalékos teljesítményt kell nyújtania, végig maximálisan koncentrálnunk kell, és a helyzeteinket hatékonyan kell kihasználnunk. Külön motivációra nincs is szükség - mindenki szeretne bizonyítani.

- Nézted a Ferencváros szerda esti meccsét? Milyen Ferencvárosra számíthatunk szerinted szombaton?
- Igen, természetesen figyelemmel kísértem a Noah elleni mérkőzésüket. A Ferencváros rengeteg gólt szerez, de ahogyan láthattuk, sokat is kap. Nagyon erős kerettel rendelkeznek, hosszú a kispadjuk, így nem alapozhatunk arra, hogy fáradtan lépnek majd pályára szombaton.

- És milyen Kazincbarcikára?
- Egy olyan Kazincbarcikára számítok, amely mindent megtesz a sikerért. Nekünk arra kell törekednünk, hogy hátul stabilak maradjunk, és minél több lehetőségünket gólra váltsuk.

További híreink

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Vedd meg a jegyed MOST!

Dátum: 2026. aug 05. 19:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek öt mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk következő két hazai mérkőzésére. A jegymester.hu oldalon a bérletértékesítés is folyamatos és már belépőjegyek is kaphatók a Kozármisleny és a Kecskemét elleni hazai bajnokikra. Ne hagyd a jegyvásárlást az utolsó pilanatra! Vedd meg a jegyed MOST! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria