Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Berecz Zsombor a Kolorcity KBSC játékosa

Berecz Zsombor a Kolorcity KBSC játékosa

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Berecz Zsombor személyében egy komoly tapasztalattal rendelkező, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéhez ezer szállal kötődő, korábbi válogatott középpályás csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez.

Névjegy

Név: Berecz Zsombor
Születési idő: 1995. december 13.
Születési hely: Miskolc
Poszt: középpályás

Berecz Zsombor Miskolcon született, Nyékládházán nőtt fel, itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd az MVSC és a DVTK utánpótlásában folytatta. Hetedik osztályos volt, amikor 2009-ben leigazolta a Vasas Kubala Akadémia. Zsombor 19 évesen, 2015. június 18-án egy Diósgyőr - Vasas mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben.

Az angyalföldiekkel egy bajnoki bronzérmet és egy kupaezüstöt ünnepelhetett. 2018 nyarán távozott a Vasastól, Székesfehérvárra igazolt, ahol mindössze kilenc bajnok mérkőzésen kapott lehetőséget. 2019 nyarán kölcsönvette a Mezőkövesd Zsóry FC, tevékeny részese volt a matyóföldiek legjobb bajnoki szereplésének (4. hely) és ismét pályára léphetett a Magyar Kupa döntőjében is, sőt, ebben az évben a Nemzeti Sport osztályzatai alapján beválasztották az év csapatába is. 2020 nyarán a matyóföldi csapat végleg megvásárolta játékjogát a MOL Fehérvártól, de fél évvel később visszatért a Vasashoz, amellyel csapatkapitányként ismét feljutott az élvonalba. Az elmúlt két évben a második vonalban szereplő piros-kékeket erősítette, ahonnan idén nyáron távozott.


 A magyar U20-as válogatott tagjaként részt vett a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon.2016. november 15-én Bernd Storck irányítasa alatt debütált a Svédország elleni felkészülési mérkőzésen a felnőtt válogatottban a szünetben.

- Már meglévő, alakuló, formálódó csapatunkba olyan régiós kötődéssel rendelkező, tapasztalt játékost kerestünk, aki teljesítményével hozzá tud járulni a csapat sikerességéhez nyilatkozta Simon Miklós, a Kolorcity KBSC klubigazgatója. - Kiscsapat révén nagyon nehéz egy-egy kiemelkedő önéletrajzzal rendelkező magyar játékos megszerzése, főleg a mostani magyar ajánlás idején. Örülök és nagy dolognak tartom, hogy a tervünknek abszolút megfelelő játékost találtunk Zsombi személyében, aki a válogatott és a tapasztalt játékosok számát is növeli Barcikán.

- Nagyon szimpatikus volt, ahogy a klub építkezik, szeretnék ennek a részese lenni és szeretnék meglepetést szerezni mindenkinek azzal, hogy a Barcikával bent maradunk tette hozzá Berecz Zsombor. - Voltak más ajánlataim is, de nagy szerepe volt a vezetőedzőnek, Kuttor Attilának is abban, hogy idejöttem, hiszen korábban már két klubnál is dolgoztunk együtt. Aki egyszer borsodi volt, az mindig borsodi marad, ez nálam sincs másképp, nagyon örülök, hogy újra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében futballozhatok.

Változások a keretben

Érkezők: Balázsi Levente (DVTK), Berecz Zsombor (Vasas FC), Boros Zsombor (Vasas FC), Dombó Dávid, Ferencsik Bálint (DVTK), Gyollai Dániel (Glentoran FC), Varazdat Harojan (Pyunik Yerevan), Könyves Norbert (Paksi FC), Kun Olivér (Puskás Akadémia FC II), Menyhárt Barnabás (Budapest Honvéd FC II), Ubochioma Meshack (Dundee United), Mihajlo Meszhi (Kecskeméti TE), Dominik Mulac (NK Opatija), Prosser Dániel, Rácz László (Pécsi MFC), Schuszter Ronald (HR-Rent Kozármisleny), Martin Šlogar (HNK Gorica), Szalai Bence (DVTK II), Szőke Gergő (MTK Budapest), Trencsényi Bence (Tiszafüred VSE)

Kölcsönbe érkezők: Baranyai Nimród (Újpest FC), Bánfalvi Gergő (Vasas FC)Major Marcell (PAFC), Sós Bence (Topolyai SC),

Szerződést hosszabbított: Szabó Máté, Makrai Gábor

Távozók: Bódi Ádám, Fadgyas Tamás, Patrick Gânțe, Herjeczki Kristóf, Király Mátyás, Lucas, Pethő Bence, Pintér Ádám, Myke Ramos, Ternován Patrik, Varga József

Kölcsönbe távozók: Katona István (FC Ajka), Menyhárt Barnabás (Putnok FC)

Kölcsönből vissza: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC)

Kooperációs kölcsön után vissza (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria