Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Utánpótlás: Eredményes hétvége

Utánpótlás: Eredményes hétvége

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az elmúlt héten már utánpótlás csapataink is tétmérkőzéseken léptek pályára. Nem is akárhogyan kezdtünk, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös és U12-es korosztályunk győzelemmel, U13-asaink pedig idegenbeli döntetlennel mutatkozott be. U14-eseink mérkőzése elmaradt.


MLSZ Regionális U19 Alap Keleti csoport 1. forduló

U19: Bestrong - KBSC 0-2 (0-0)

Gólszerző: André Z., Kovács K.

Harnócz Róbert: - A hétközi gyakorló mérkőzésünk nem sikerült úgy ahogy szerettem volna, de sok mindenre rávilágított, hogy hol kell változtatásokat eszközölni. Az a játékkoncepció, amit évek óta gyakorlunk, fegyelmezettséggel és megfelelő minőségi játékkal párosul, akkor nem lehet gond a mérkőzésen. Gratulálok a srácoknak, hogy a külső körülmények ellenére is (30 fokban műfüves pályán 12.00-kor) magabiztos győzelmet arattak.

MLSZ Regionális U17 Alap, Északkeleti csoport

U17: KBSC - Gyöngyös 2-0 (1-0)

Gólszerző: Urbán G.,Lévai L.

Zsoldos Richárd, Zsigrai Bálint: - Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, valamint a mutatott játékhoz, még csak két hete dolgozunk együtt, de úgy gondolom maximálisan betartották és pályára vitték azokat az alapelveket - mind labdabirtoklásban mind labdaszerzésben -, amiket gyakoroltunk.

MLSZ Regionális U15 Alap, Északkeleti csoport

U15: KBSC - Rákóczi SE 1-0 (1-0)

Gólszerző: Lakatos Á.

Pallós Szabolcs, Zsigrai Bálint: - A szezon első meccséhez képest az első félidő egy izgalmas játékrészt hozott. Több kidolgozott helyzetben sajnos a befejezésre nem koncentráltak a játékosok kellőképpen. A második játékrész inkább a mezőnyjátékről szólt, azonban az adódó lehetőségeinket ebben a játékrészben is nem jó százalékban fejeztük be. Ezen mindenféleképpen változtatnunk kell a jövőben. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez.

MLSZ Regionális U13, Északi csoport 1. forduló

U13 Gyöngyös - KBSC 2-2

Gólszerző: Réti M., Balogh M.

Mező Richárd, Kálmán Vilmos: - Az első bajnoki megmérettetés lettünk túl Gyöngyösön. Két egyenrangú ellenfél játszott egy nagyon jó mérkőzést, ahol bár egy kis szerencsével nyerhettünk is volna, de igazságos eredmény született egy jó iramú mérkőzésen! Gratulálok a srácoknak!

MLSZ Regionális U12, Északi csoport 1. forduló

U12 Gyöngyös - KBSC 3-5

Gólszerző: Csóra B. (3), Katona B. (2)

Mező Richárd, Kálmán Vilmos: - Első bajnoki mérkőzésünkön Gyöngyösre látogattunk. A mérkőzést jól is kezdtük, de az első két helyzetünk kimaradt! Erre az ellenfél kíméletlenül kihasználta a lehetőségeit és 3 gólt begyötört nekünk! Az első szünetben rendeztük sorainkat és sikerült felrázni a srácokat! Innentől kezdve jöttek a szebbnél szebb gólok! Átlövések, szépen kijátszott akciók, amikből sorra betaláltunk! 3-0-ról felállni és nyerni 3-5 re minden csapatnak nehéz! Minden elismerésem a csapaté! Küzdeni tudásból jeles!

További híreink

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Klausz Milán meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 15:00

Európa-bajnoki selejtezőre készül Ukrajna ellen U21-es labdarúgó-válogatottunk, amely előtt egy Izrael elleni felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A korosztályos nemzeti csapatba meghívót kapott a Kolorcity KBSC labdarúgója, Klausz Milán is.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. márc 17. 13:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U19-eseink a Cigándot győzték le hazai pályán. U8-as és U9-es csapatunk Egerben vett részt egy nemzetközi tornán, ahol magyar, román, osztrák és szlovák csapatok ellen is megmutathatták a tudásukat. 

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria