Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Fizz Liga 18. forduló

2025. december 21., vasárnap 
15:00 Újpest FC - Kolorcity KBSC (tv.: M4 Sport)

Kuttor Attila: - A csapat és klub életében is óriási siker volt a szeptemberi győzelmünk, de akkor egy másik Újpesttel találkoztunk, ezért mindenkit óva intenék attól, hogy ebből induljon ki. Nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom, hogy a két klub lehetőségeit össze sem lehet hasonlítani, a mi dolgunk ezért elsősorban az, hogy ez a különbség a pályán ne legyen annyira szembetűnő, így elsősorban saját magunknak akarunk bizonyítani vasárnap. Sajnos továbbra is sok a hiányzónk, a kezdőcsapatot illetően is vannak még kérdőjelek, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy szépen búcsúzzunk az idei évtől. 

A forduló teljes programja

2025. december 19., péntek
20.00 Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC (M4 Sport)

2025. december 20., szombat
13.00 Zalaegerszegi TE FC - MTK Budapest (M4 Sport)
15.30 Paksi FC - Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport)
18.00 ETO FC - Puskás Akadémia FC (M4 Sport)

2025. december 21., vasárnap
15.00 Újpest FC - Kolorcity Kazincbarcika SC (M4 Sport)
17.30 Debreceni VSC - Kisvárda Master Good (M4 Sport)

Jegyinformációk

A vendégszektorba szóló teljes árú belépőjegyek elővételben online 3000 forintba kerülnek (+ 499 forint e-díj). Igazolvány felmutatásával a helyszínen vásárolhatóak meg a diák/nyugdíjas kedvezményes belépőjegyek 3300 forint értékben. 

Teljes árú jegyek:

  • Elővétel a helyszínen: 3 650 Ft
  • Elővétel online: 3000 Ft
  • Mérkőzésnap helyszínen: 5200 Ft
  • Mérkőzésnap online: 4300 Ft

A Szusza Ferenc Stadion pénztárai a mérkőzés napján 12 órakor nyílnak, kapunyitás: 13:30. A jegypénztárakban készpénzes és bankkártyás fizetési lehetőség is biztosított.

Részletes jegyinformációk korábbi cikkünkben: https://kbsc.hu/hirek/hirek-a-csapatrol/2025-12-17/jegyinformaciok-az-ujpestre-utazoknak
Online jegyvásárlás: https://jegymester.hu/production/742478/ujpest-fc-kolorcity-kazincbarcika-sc/74002595 

Helyszín

A találkozónak a Szusza Ferenc Stadion ad otthont. Cím: 1044 Budapest, Megyeri út 13.

A hazai klub tájékoztatása szerint vendégparkoló nem áll rendelkezésre, parkolni a környező utcákban lehet. 

További híreink

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria