Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kuttor Attila: Sokkal erősebbnek érzem a keretet és a játékunk minőségét is

Kuttor Attila: Sokkal erősebbnek érzem a keretet és a játékunk minőségét is

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Fizz Liga 19. forduló

2026. január 25., vasárnap
15:00 Kolorcity Kazincbarcika SC – Zalegerszegi TE FC (M4 Sport)

- A felkészülés végéhez értünk, folytatódnak a bajnoki küzdelmek. Minden úgy alakult, ahogy eltervezted?
- Azt gondolom, hogy igen. Nem mentünk edzőtáborba, itthon készültünk, a körülményekhez képest mindent elvégeztünk, amit terveztünk. Az edzőmérkőzéseket lejátszottuk, érkeztek új játékosok a csapatba, úgyhogy nem panaszkodhatunk.

- Változik a csapat szempontjából bármi azáltal, hogy nem Mezőkövesden, hanem Diósgyőrben lesz a hazai pályán tavasszal?
- A csapat szempontjából, semmi nem változik, ugyanúgy készülünk, mint eddig. Ugyanakkor bízom benne, hogy nagyobb szurkolótáborunk lesz a hazai meccseken, hiszen egyrészt közelebb leszünk Kazincbarcikához, másrészt biztos vagyok benne, hogy a miskolci sportszerető közönség is kilátogat majd a mérkőzéseinkre. Egy játékosnak nem kell annál nagyobb motiváció, mint amikor nagyszámú közönség előtt játszhat.

- Hét játékos érkezett a kerethez. Hogy érzed, készen állunk a bajnoki rajtra ilyen szempontból is?
- Abszolút. Korábban is mondtam, hogy mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ahhoz igazoljunk játékosokat, amit mi szeretnénk játszani, hanem egy kicsit nekünk kell ahhoz alkalmazkodni, hogy a piacon milyen játékosokat találunk. Ezzel együtt azt gondolom, most tökéletesen sikerült a téli átigazolási időszakunk. Sokkal erősebbnek érzem a keretet és a játékunk minőségét is, mint tavaly nyáron. 

- Mit figyeljenek a szurkolók, miben tudtunk szerinted a leginkább előre lépni az őszhöz képest?
- Mi mindig mindenben szeretnénk előre lépni. A most érkező játékosokkal és a régiekkel közösen próbálunk kitalálni egy olyan játékot, amiben a képességeik a legjobban érvényesülnek, és bízom benne, hogy ez látszódni fog a pályán is.

- Milyen mérkőzésre számítasz vasárnap?
- Ez az első bajnoki, úgyhogy egy nagyon motivált csapatra és egy harcos mérkőzésre számítok. Természetesen szeretnénk megszerezni a győzelmet, amivel zárkózhatnánk az előttünk lévőkhöz és ez sokat lendíthetne a csapategységünkön is.

Jegyinformációk

Mint arról már beszámoltunk, a KBSC vezetése - bár anyagilag jóval nagyobb terhet ró a klubra - mindent elkövetett annak érdekében, hogy a lehető legközelebb hozza az NB I-es mérkőzéseket a kazincbarcikai szurkolóknak, így a DVTK Stadion lesz az otthonunk tavasszal. Azért, hogy minél többen kilátogassanak a hazai mérkőzésekre, csökkentettük a jegyárakat, 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet.

A kazincbarcikai szurkolók a DVTK Stadion M és N szektorait vehetik igénybe (belépés a 2-es kapucsoporton keresztül), de korlátozott számban VIP (fizetős büfével) jegyek is vásárolhatók. A belépőjegyek a jegymester.hu oldalon és nyitvatartási időben a DVTK Shopban is megvásárolhatók, és elővételben ezúttal is sokkal olcsóbbak, mint a mérkőzés napján.

  • 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. Számukra külön belépőjegy váltása nem szükséges, amennyiben a gyermek nem foglal külön ülőhelyet.
  • A diákok (6 és 18 éves kor között) és a nyugdíjasok (65 év fölött) nagy kedvezménnyel vásárolhatnak belépőjegyet. A jogosultságot a biztonsági szolgálat munkatársai a belépéskor fokozottan ellenőrzik.
  • 15%-os családi kedvezmény: A kedvezmény minimum 3 fő esetén vehető igénybe, a vásárlás során a végösszegből kerül levonásra. Kizárólag az M szektor helyeire vonatkozik, a szabad helyek függvényében.
  • A Diósgyőrben rendezendő mérkőzésekre a KBSC VIP jegyeket 8000 forintos egységáron korlátozott számban értékesít. A belépőjegy nem tartalmaz korlátlan étel és ital fogyasztást, fizetős büfé üzemel.

További információk korábbi cikkünkben: https://kbsc.hu/hirek/hirek-a-csapatrol/2026-01-21/jegyek-a-kolorcity-kbsc-zte-fc-merkozesre
Online jegyvásárlás: https://jegymester.hu/production/742542/kolorcity-kazincbarcika-sc-zte-fc/74002667

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria