Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A ráadás nyolcadik percében mentett pontot ősszel a Vasas

A ráadás nyolcadik percében mentett pontot ősszel a Vasas

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A jubileumi 10. bajnoki összecsapást rendezik február 25-én vasárnap a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Vasas FC között. Az első nyolc találkozóról ITT írtunk bővebben. Látható is, hogy számos izgalmas találkozót hozott korábban is ez a párharc és a kilencedik találkozó sem okozott – ilyen szempontból legalábbis – csalódást.

 

A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában – augusztus 19-én – látogattunk az Illovszky Rudolf Stadionba, ahol a jó erőkből álló és feljutásra pályázó, ám a szezont rosszul kezdő – s akkor csak a 12. helyen álló – Vasas fogadta a mieinket. Desits Szilárd vezetőedző az Uram – Girsik, Szivacski, Pávkovics, Deutsch L. – Hidi M., Urblik – Ihrig–Farkas, Holender, Radó – Tóth M. kezdőcsapatnak szavazott bizalmat, míg Csábi József a Bánhegyi – Ternován, Szekszárdi M., Heil, Papp M., Kotula – Kártik, Csilus T., Szabó B. – Pinte, Kurdics összeállítású tizenegyet küldte pályára.

 

 

Csendes kezdés után szűk félóra játékot követően Kártik Bálint megsérült, a helyére Pekár László állt be. A játékrész hajrájában aztán éppen Pekár szögletét követően Szekszárdi Milán látványos csukafejessel megszerezte a vezetést, így előnnyel fordulhattunk.

 

A második félidő elején felpörögtek a hazaiak, s Radó András szabadrúgását követően Tóth Milán fejesével hamar ki is egyenlítettek. A bekapott gól ellenére nemhogy felvettük a kesztyűt a Vasassal, de a 70. percben újra előnybe kerültünk! Egy szép akció végén Pekár László húszról lőtte ki ballal a bal alsót. A hajrában a Vasas a meddő mezőnyfölényen túl nem tudott érdemi veszélyt teremteni Bánhegyi Bogdán kapuja előtt, egészen a 98. (!) percig, amikor egy balszerencsés elcsúszást követően Zimonyi Dávid kiegyenlített.

 

 

Csábi József vezetőedző a mérkőzés után kiemelte, hogy bár bosszantó volt az, ahogy a – nem rövid hosszabbítás - végén elestünk a győzelemtől, ám az a tény, hogy a Vasas otthonában döntetlen miatt kesergünk, azt jelzi, jó úton járunk.

 

Az azóta eltelt idő igazolta vezetőedzőnk szavait, hiszen a Vasas az 5. forduló óta mindössze egyszer kapott ki és öt döntetlen mellett tíz meccset nyert. Közte az éllovas Nyíregyháza Spartacus elleni 3-0, illetve a második helyezett, ETO FC Győr ellen 6-0 arányban megnyert rangadókkal.

 

 

Vasárnap 17 órától tehát 10. Kolorcity Kazincbarcika SC – Vasas FC mérkőzés, nagyon várjuk drukkereinket a Kolorcity Arénába.

Jegyeket pénteken 17.30-ig a Mezey István Művészeti Központban tudnak személyesen vásárolni, online felületünkön viszont éjjel-nappal, egészen vasárnap 14 óráig: https://kolorcity.hu/kolorcity-kazincbarcika-sc-vasas-fc

 

A jegypénztárak a mérkőzés napján egy órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak, várhatóan jelentős számú szurkoló is elkíséri a Vasast.

Vagyis LEGYÜNK MI IS MINÉL TÖBBEN ÉS SZURKOLJUNK HETVEN ÉVES VÁROSUNK NB2-ES LABDARÚGÓ CSAPATÁNAK!

 

Sőt, akár még az ünnepélyes kezdőrúgást is elvégezheti, részletek és játék közösségi oldalunkon!

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria