Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Nagyon közel volt a pontszerzés ősszel

Nagyon közel volt a pontszerzés ősszel

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Kolorcity Kazincbarcika SC és a Nyíregyháza Spartacus FC komoly, két keleti fellegvárhoz méltó közös történetet tudhat magáénak. A két együttes 1978-ban találkozott egymással először, azóta pedig összesen immár negyvenhét bajnoki meccsen vagyunk túl. Ezeknek a történetéről ITT írtunk bővebben az őszi találkozó kapcsán.

 

A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában, október 8-án utazott csapatunk a Spartacus ideiglenes otthonába, Balmazújvárosba. A nyíregyháziak ekkor már a tabellán a 2. helyen álltak, méghozzá veretlenül, hét győzelemmel és négy döntetlennel.

Csábi József vezetőedző fejét több sérülés is fájdította, Csilus Tamás, Pekár László, Nicolas Morínigo és Fejes Ádám sem állt a szakmai stáb rendelkezésére.

 

A Spartacus az első percekben nekirontott a mieinknek. Az eredményjelző a 10. percet mutatta csak, amikor már túl voltunk Kesztyűs Barna veszélyes átlövésén, valamint Géresi Krisztián és Gresó Mátyás ziccerén is. Kapusunk, Tóth Balázs bravúros védései is kellettek, hogy ne szülessen gyors gól.

Az első rohamok után egyre inkább felbátorodtunk, Kurdics Levente egyik nagy bedobása után, illetve Ternován Patrik szép szabadrúgásával teremtettünk veszélyes helyzetet, de gól nekünk sem termett.

 

A szünetben kettőt is cserélt Csábi József, majd a második játékrészben is tovább nyomtak az esélyesebb hazaiak. Tóth Balázs és a védelem is erőn felül dolgozott, emellett egy-egy kontrát is sikerült néha elindítani. A 69. percben egy elég kétes szituációban büntetőt kaptak a hazaiak, de Nagy Dominik kapu fölé bombázta a tizenegyest. Már-már úgy tűnhetett, hogy elvihetjük a jól kiérdemelt egy pontot Balmazújvárosból, ám tíz perccel a vége előtt egy szöglet utáni kipattanót Kesztyűs Barna tizenkilencről a bal felsőbe bombázta, így sajnos vereséggel kellett hazatérnünk.

 

A hazaiak vezetőedzője, Tímár Krisztián a mérkőzés után elismerte, hogy időnként be tudta őket szorítani a vendégcsapat, ám hangsúlyozta, hogy összességében inkább a nyíregyháziak akarata érvényesült a meccsen. Kiemelte, hogy csapatának a kihagyott tizenegyes után is megmaradt a tartása.

Csábi József is úgy látta, hogy a második félidőben már ránk erőltette akaratát a hazai együttes. Vezetőedzőnk hozzátette, a kimaradt tizenegyes után úgy érezte, meglehet a meccs, ám így sem „dőlünk a kardunkba” tekintve, hogy ekkor már kilenc mérkőzés óta veretlenek voltunk.

 

AZ ŐSZI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

 

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1–0 (0–0)

Balmazújváros Városi Stadion, 2023.10.08 15 óra
Vezette: Takács Tamás (Baghy Csaba, Dobos Dávid)
Gólszerző: Kesztyűs (79’)

 

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

Fejér – Rjasko, Gengeliczki, Baki – Farkas B., Toma (Tamás O. 75’), Kesztyűs, Nagy B. – Géresi (Kovácsréti 75’), Nagy D., Gresó (Herjeczki 59’).
Vezetőedző: Tímár Krisztián

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Papp M. – Ternován, Csatári, Kártik (Székely 86’), Szabó B. (Kotula 46'), Süttő (Jurek 46') – Kurdics (Ádám 69’), Pinte.
Vezetőedző: Csábi József

 


 

A találkozóra vasárnap 14 óráig online is elhet jegyet váltani, ezt követően már csak a helyszínen.

JEGYVÁSÁRLÁS

Élő stream: kattints!

 

Kapunyitás vasárnap 16 órakor, nagy szeretettel várjuk a kedves nézőket!

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria