Tatabányára látogatunk
Már az őskor óta ember által lakott volt az a környék, ahol 1903. május elsején Alsógalla község és a körülötte kialakuló bányászkolóniák Tatabánya néven – közigazgatásilag – egy új települést hoztak létre. A rohamosan fejlődő és növekvő városban a futball – szervezett formában – 1910-ben indult hódító útjára. Az első – és mai napig meghatározó – egyesületet, a Tatabányai Sport Clubot számos más csapat is követte később.
A Tatabányai SC az 1911/1912-es évadban a Vidéki Bajnokság Nyugati alkerületébe nevezett, amelyet meg is nyert az ETO és a menetközben visszalépő Pozsonyi Újvárosi Labdarúgó Egyesület előtt. A következő két szezonban aztán a Dunántúli kerület Győrvidéki alosztályában szerepelt a csapat, ahol egy ezüst- és egy aranyérmet szereztek, mielőtt az első világháború megtörte az egyesület menetelését.
Legközelebb az 1918/1919-es évadban találkozhatunk a tatabányaiakkal, méghozzá a Vidéki bajnokság Nyugati kerületének I. osztályában. A két világháború között ebből lett Győri alosztály, Nyugatmagyarországi kerület és Nyugati alszövetség is, majd a Nemzeti Bajnokság B osztálya. A világégés kirobbanása előtt a Tatabányai SC hat alkalommal nyerte meg a második vonalba tartozó valamely ligát, ám az osztályozókon rendre alulmaradtak, így az élvonalbeli szereplés továbbra is váratott magára.
Nem váratott azonban már túl sokáig, az 1947/1948-as szezonban az NB2 Nyugati csoportját a Dorogi AC-t megelőzve a Tatabánya nyerte, így a következő szezonban az NB1-ben szerepelhettek. Az ekkor Tatabányai Tárna néven induló gárda hazai pályán 2-1-re verte a Puskás Ferenccel felálló Kispesti AC-t, idegenben győzött a régi rivális ETO ellen is, ám az idény végén így sem sikerült megcsípni a bennmaradást. A Tárna egyből feljutott, ám ismét kiesett, amit zsinórban négy másodosztályú ezüstérem követett (ekkor csak a második vonal bajnoka kvalifikált az élvonalba).
Az 1955-ös évig kellett várni az újabb másodosztályú bajnoki címre és feljutásra, ám ekkor már a megkapaszkodás is összejött, a Tatabányai Bányász SC 1992-ig kirobbanthatatlan volt az NB1-ből. Ezalatt négyszer a 3., kétszer a 2. helyen végeztek a legjobbak között, az élvonal meghatározó csapatának számítottak.
Az együttes letette a névjegyét nemzetközi szinten is. Az 1964-es tokioi olimpián aranyérmes magyar válogatottban Csernai Tibor és Gelei József képviselték a Bányászt. A csapat bemutatkozott a nemzetközi porondon, a Duna-kupában, majd a Közép-európai kupában is komoly sikereket értek el, utóbbit két egymást követő alkalommal (1972-1973) meg is nyerték.
A ’80-as évek egyik legjobb magyar csapata lett aztán a Bányász, 1981-ben legendás mérkőzésen, huszonkétezer néző előtt győzték le a Real Madridot 2-1-re. Az évtizedek során olyan edzők irányították a csapatot, mint Hidegkuti Nándor, Lakat Károly, Dalnoki Jenő, vagy Temesvári Miklós. Az utolsó hangos siker az 1988-ban megszerzett ezüstérem volt, négy évvel később a csapat – harmincnyolc élvonalbeli szezon után – kiesett az NB2-be.
Az utóbbi három évtized igazi hullámvasút volt, hiszen volt benne élvonalbeli 4. hely (1999/2000) és kizárás, megszűnés, újjáalakulás is (2017). Az utóbbi hat szezonban a megyei ligából kapaszkodott fel a Tatabányai SC a másodosztályba, immár OPUS Tigáz Tatabánya néven, miután az előző évadban az NB3 Észak-nyugati csoportját megnyerték.
Az Opus Tigáz Tatabánya ellen szeptember első napján, vasárnap 16 órától lépünk pályára a Grosics Gyula Stadionban. A mérkőzésre a belépés ingyenes, minden más fontos információt pedig ITT szedtünk össze.