Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Magabiztos győzelem Felsőzsolca ellen

Magabiztos győzelem Felsőzsolca ellen

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek, infók, MEGYE I.

A BTE Felsőzsolca volt fiókcsapatunk ellenfele a vármegyei bajnokság 5. fordulójában.

Lévén ez az NB-s csapatok számára üres hétvége volt, a felnőtt másodosztályú keretből többen is úgy gondolták, hogy pótolják a játékperceket, így Ádám Ferenc, Gyurkó Máté, Süttő Attila, Fejes Ádám és Szekszárdi Tamás is „ringbe szállt” vasárnap.

 

 

Nem indult túl jól a mérkőzés, hiszen a vendégek már a 7. percben megszerezték a vezetést, amit aztán Ádám Ferenc az első játékrész lefújását megelőzően, mondhatni lélektanilag a legjobb pillanatban büntetőből egalizált. Így 1-1-es eredménnyel fordultak a csapatok.

Aztán a második negyvenöt percben beindult a bánhorváti henger, Gyurkó Máté a 63. percben megszerezte a vezetést, majd számos szép helyzetet követően már csak Fízeren múlt a végeredmény. A bomba formában védő vendégkapus a 90. percben azonban már tehetetlen volt, és Lukács Gergő beállította a végeredményt, 3-1 arányban győzött fiókcsapatunk.

 

JEGYZŐKÖNYV

B-A-Z vármegyei I. osztály

5. forduló

 

Bánhorváti SE – BTE Felsőzsolca   3-1 (1-1)

Gólszerzők: Ádám (11-esből), Gyurkó, Lukács, illetve Molnár R.

Jók: az egész csapat, ill. senki.

 

Bánhorváti SE

Málik – Hallgató, Ádám (Henez 91'), Gyurkó, Kazvinszki, Fejes (Kismarton 12'), Süttő (Harsányi 82'), Zsigrai, Szekszárdi, Marczis (Bicskey 91'), Lovasi (Lukács 57').

Vezetőedző: Mátyás József

 

Köszönjük az elismerő szavakat. Az első félidőben a lelkesen, helyenként agresszívan és durván játszó vendégek védekezésén nehezen találtunk rést. A második félidő nagyon egyértelmű volt. Amit a szünetben átbeszéltünk az ült végig, de a vendégek kapusa bravúrokkal tartotta csapatát, hogy ne legyen nagyobb különbség a két együttes között. Gratulálok minden játékosunknak a győzelemhez, igazi csapatmunka volt.

 

A Bánhorváti a győzelmet követően a tabella 4. helyén áll 9 ponttal, folytatás e hét szombaton, a nyolc ponttal a hatodik helyen álló Mezőkeresztes otthonában.

 

A csapat a találkozót követően egy közös vacsorával ünnepelte meg a győzelmet, és meglepetés tortával köszöntötték a szülinapját a közelmúltban ünneplő Mátyás József vezetőedzőt.

 

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria