Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Túl vagyunk a második felkészülési mérkőzésen és egy-két igazoláson is

Túl vagyunk a második felkészülési mérkőzésen és egy-két igazoláson is

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek, infók, MEGYE I.

A második téli felkészülési mérkőzésen a Parasznya csapata volt Mátyás József fiainak ellenfele a Kolorcity Sportcentrum műfüves pályáján.

A hivatalos találkozót – játékvezetői szintfelmérés és így sípmester hiányában – a vendégek elnöke vezette le.

A klub krónikája szerint az első félidőben kiegyenlített csata folyt a pályán, ami néha keménykedésbe is átment. Amíg a Bánhorváti rendre eljutott helyzetekig, amelyeket nem tudott értékesíteni, az ellenfél a semmiből vezetést szerzett. Ezt egy jogos tizenegyessel egalizálták a srácok az első játékrész derekán, így a felek 1-1-s döntetlennel vonulhattak szünetre.

 

 

A második félidőben ismét a Parasznya szerezte meg a vezetést, amire szintén egy büntető volt a válasz, majd nem sokkal később már a Bánhorvátinál volt az előny.

Aztán az utolsó percekben két figyelmetlenségünket megbosszulták a vendégek, s így 4-3-ra a Parasznya győzött.

 

Sokak szerint a bánhorváti helyzeteket tekintve gólokkal kellett volna nyerni fiókcsapatunknak a mérkőzést, ami végül nem sikerült. De a játék helyenként nagyon tetszetős volt, s ez biztató a közeledő bajnoki rajt előtt!

 

Jegyzőkönyv

 

Bánhorváti SE - Parasznya SE   3-4 (1-1)

Gólszerzők: Kazvinszki (2), Lukács G.

 

Bánhorváti:

Sándor K. - Lukács G., Bottlik, Hallgató, Fábián, Kovács Sz., Zsigrai, Marczis, Lovasi, Pogonyi, Kazvinszki.

Cserék: Bicskey, Kórik, Harsányi, Tóth.

Edző: Mátyás József

 

Mátyás József edző értékelése:

Időközönként enerváltan, lassan futballoztunk, aminek köszönhetően jöttek is a hibák, s ezekből rendre gólokat kaptunk. Összességében tanulságos volt a mérkőzés, számomra és a játékosok számára egyaránt. Volt sok pozitívum is, de ami nagyon fontos, hogy a hibákból tanulni kell. Jó úton haladunk, de még sok munka vár ránk.

 

 

E hét szombaton a Bőcs csapata következik a felkészülés jegyében.

 

Friss hír még a csapat háza tájáról, hogy két új/régi játékos csatlakozott a kerethez, mindketten az Ózd/Sajóvölgye együttesétől érkeztek.

Fábián Bence 28 éves balszélső, de gyakorlatilag a pálya minden részén bevethető futballista, aki korábban már a 2019/2020-as és a 2020/2021-es szezonban is játszott a piros-feketéknél, s harminckét mérkőzésen nyolc gólt szerzett.

Pogonyi Dominik 24 éves, támadó középpályás, korábban két szezon alatt negyvenhat alkalommal húzta fel a Bánhorváti mezt, s öt alkalommal zörgette meg a hálót.

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria