Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Szolnok ellen is a három pont a cél

A Szolnok ellen is a három pont a cél

Szerző:

KBSC MÉDIA

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Két siker után ezúttal Szolnokon is a három pont megszerzése a cél

 

Az első két fordulóban idegenben aratott két győzelem után a 3. fordulóban Szolnokon lép pályára a KBSC a Merkantil Bank Liga NB II-ben. A kék-sárgák célja most sem lehet más, mint az újabb diadal.

 

Az első két fordulóban megszerzett 6 pont önbizalmat és erőt ad a kazincbarcikai csapatnak. Vitelki Zoltán együttese Békéscsabán 1-0-ra, még legutóbb Tiszaújvárosban a Vác ellen hátrányból fordítva nyert 2-1-re. A szolnokiak már nem kezdték ilyen jól a szezont, hiszen az első játéknapon 2-2-es döntetlen játszottak a Dorog ellen, majd legutóbb 1-0-ra nyertek a Soroksár ellen idegenben. A KBSC 6 ponttal jelenleg a Nyíregyháza és az MTK mögött a harmadik helyen áll a táblázaton, míg a Szolnok 4 megszerzett ponttal hetedik. 

A hétvégi idegenbeli mérkőzés nem ígérkezik könnyűnek a barcikaiak szempontjából, hiszen a Szolnok jó játékosokból álló csapat, ám az együttes előző két mérkőzésén nyújtott teljesítménye rapszodikusságot mutat. Az első találkozón a Dorog ellen 2-0-ra vezetett a Tisza-parti együttes, ám ellenfelük a 92. percben egyenlített. A Soroksár elleni idegenbeli találkozón viszont a 91. percben szerezte meg a győztes gólt a Szolnok. 

Kovács Olivér a KBSC frissen igazolt játékosa igazán jól ismerheti a hétvégi riválist, hiszen két idényben összesen 46 bajnoki mérkőzésen lépett pályára szolnoki színekben az NB II-ben. A Kazincbarcika számára nem lesz egyszerű a három pont megszerzése, de ha a borsodi együttes elhiszi, hogy idegenben is van esélye, valamint azt az arcát mutatja, amelyet a Vác és a Békéscsaba ellen a második félidőben, akkor minden reménye megvan arra, hogy sikeres legyen. VitelkiZoltán vezetőedző az elmúlt vasárnapi győztes mérkőzés után úgy fogalmazott Szolnokra is győzni utazik a KBSC. A két csapat legutóbb a 2012/2013-as szezonban találkozott az NB II-ben. Mindkétszer 2-0-s kazincbarcikai vezetésről lett 2-2 a végeredmény. A Szolnoki MÁV FC – Kazincbarcika találkozó augusztus 13-án vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődik Szolnokon a Tiszaligeti Stadionban.

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk győzelemmel búcsúzni a DVTK Stadiontól!

Dátum: 2026. ápr 30. 08:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást, ezért a belépőjegyek egységesen 100 forintba kerülnek! Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Szombati ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. ápr 29. 07:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, május 2-án, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Az NB I-ben két alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. A szombati bajnoki előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. ápr 28. 18:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as csapatunk Encsre utazott, U14-eseink a Sárospatakot, U15-öseink a Gesztelyt győzték le hazai pályán, míg U17-es gárdánk Tiszafüredről, U19-es csapatunk pedig Sársopatakról hozta haza a pontokat.

Köszönjük az egész éves kitartó szurkolást!

Dátum: 2026. ápr 28. 13:00

Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást! Az utolsó hazai mérkőzésen, a Kisvárda elleni szombati meccsen minden belépőjegy egységesen 100 forintba kerül! Várunk mindenkit szeretettel!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria