Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kemény ellenfél következik

Kemény ellenfél következik

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Szombaton 13 órától Kassa legmagasabban rangsorolt csapata lesz az ellenfelünk hazai pályán. Nem számíthatunk könnyű mérkőzésre, hiszen a kassai kék-fehér alakulat jelenleg 3. helyen áll a másodosztályú bajnokságban, legutóbbi edzőmérkőzésén pedig az első osztályú Eperjes (Tatran Presov) ellen ért el döntetlent. A kassai csapatot 1946-ban alapították, korábban csehszlovák 3. helyezett is volt. Szerepelhetett a KEK-ben és az UEFA-kupában is, utóbbiban az AC Milan csak büntetőkkel tudta kiverni az 1978-79-es sorozatban. A csapat jelenleg egy pontra van lemaradva a másodosztály első helyétől, így joggal pályázhat a feljutásra. 

A szlovák gárda a téli felkészülés során már járt Magyarországon, január 25-én a Nyíregyházától kaptak ki 1-0 arányban. 

A Lokomotív Kassa eddigi felkészülési mérkőzései:
FC Lokomotíva Košice - FK Kechnec (szlovák 4. liga) 7-1
MFK Ružomberok (szlovák 1. liga) - FC Lokomotíva Košice 3-0
Nyíregyháza Spartacus FC - FC Lokomotíva Košice 1-0
FC Tatran Prešov (szlovák 1. liga) - FC Lokomotíva Košice 1-1

Csapatunk a téli felkészülés során eddig hibátlan mérleggel rendelkezik. Kezdésként a Mezőkövesd ellen 3-2-re nyertünk, majd következett a Vác elleni 4-0-ás siker. Szerdán pedig hazai pályán győztük le 3-1-re az NB III-as Nyírbátort. 

A holnap 13 órától kezdődő találkozó a Kazincbarcikai Sportközpontban ingyenesen megtekinthető.

Fotó: fclokomotiva.sk

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria