Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Harmadszor is hazai pályán

Harmadszor is hazai pályán

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Kazincbarcika-Dorogi FC
Tiszaújvárosi Sportcentrum, 2018. március 25., 16:00
Vezeti: Nazsa Tamás (Berettyán Péter, Szilágyi Norbert)
Tartalék játékvezető: Veizer Roland

Újabb egy hét kényszerű szünetet követően a 26. fordulóval folytatódik az NB II-es labdarúgó bajnokság, amelyet gyorsan követ még majd kettő (Soroksár idegenben, Gyirmót hazai pályán), így a húsvét előtti napokban három mérkőzés is vár majd csapatunkra.

Aktuális ellenfelünk a 28 ponttal, 13. helyezett Dorog csapata lesz, mely tavasszal mindkét mérkőzését elveszítette, ráadásul mindkettőt hazai pályán. A mi tavaszunk felemásan indult, hiszen a Szolnok elleni győzelmet, egy Budaörs elleni bosszantó vereség követte. A jó folytatásban viszont joggal bízhatunk, hiszen a Dorog csapatát ősszel idegenben már le tudtuk győzni Boros Gábor góljával.

A dorogi gárda idegenben nem teljesít valami fényesen a bajnokságban, hiszen eddigi 11 fellépésükből mindössze egyet sikerült megnyerniük, azt is az utolsó helyezett Sopron otthonában. Igaz nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy a tavaszt a Magyar Kupában egy debreceni bravúrgyőzelemmel kezdték, amelyet aztán mégis kiesés követett. A Dorog nem csak a kupában szeret nagy skalpokat begyűjteni, hiszen az ősszel ők voltak az első csapat, amely az MTK-t is le tudták győzni. A Dorog vezetőedzője a korábbi NB I-es labdarúgó Schindler Szabolcs, legeredményesebb játékosuk a 8 gólos Mészáros Áron.

A találkozó játékvezetője Nazsa Tamás lesz, aki ezidáig 5 mérkőzésünkön működött közre, legutóbb az őszi Zalaegerszeg elleni győzelem alkalmával tartalék játékvezetőként.

A Dorog elleni mérkőzés 16 órától kezdődik a Tiszaújvárosi Sportcentrumban, a belépés ezúttal is ingyenes!

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria