Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Új edzővel a leggyengébb csapat ellen

Új edzővel a leggyengébb csapat ellen

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Kazincbarcika-Soproni VSE
Putnok, Várady Béla Sportközpont – 2018. április 22., 17:00
Vezeti: Nazsa Tamás (Máyer Gábor, Szilágyi Norbert)
Tartalékjátékvezető: Oláh Gábor

Ha csak a csapatok aktuális formáját nézzük, akkor az utolsó 10 forduló tabellája alapján elmondhatjuk, hogy a bajnokság két legrosszabb passzban levő csapata találkozik holnap egymással az NB II 31. fordulójában. A legutóbbi 10 mérkőzésén csapatunk mindössze 5 pontot szerzett, melyet a Sopron a maga 3 pontjával alul tudott múlni.

Persze nagy különbség, hogy csapatunknak még minden esélye megvan a bennmaradásra, hiszen továbbra is 3 pont a fórunk a 18. helyen álló ZTE előtt. A Sopron helyzete azonban már reménytelennek tűnik, hiszen eddigi 28 meccsük során mindössze 13 pontot tudtak gyűjteni, így őket már csak a csoda mentheti meg a kieséstől. „Ki kell mondani, hogy ez a lift, ez bizony leért…” – utalt már múlt héten is kilátástalannak tűnő helyzetükre Bekő Balázs, a lila-fehérek edzője. Ráadásul azóta már az is napvilágot látott, hogy késnek a fizetések, prémiumok és a korábban megszokottól eltérően a nagy távolság ellenére is csak vasárnap reggel indulnak majd el Putnokra.

Csapatunk háza táján is mozgalmasan telt a hét. Vitelki Zoltán már az MTK elleni vereséget követően is sokat sejtető nyilatkozatot adott, majd szerdán érkezett a hír, hogy a tréner közös megegyezéssel távozik a csapat eléről. A helyét a bajnokság végéig megbízott vezetőedzőként Koleszár György veszi át, aki tavaly az NB III-ban bajnoki címig vezetett minket. A miértekről Gulyás Tibor, ügyvezető igazgató a következőt nyilatkozta az Észak-Magyarország számára: „Ilyen helyzetben, amikor már csak 3 pont választ el bennünket a kieső pozíciótól, valamilyen módon fel kell rázni a társaságot, kimozdítani a csapatot a letargikus állapotból. Ezért született meg ez a döntés a váltásról.”

Nem csak a szakmai stábban történt váltás, hiszen csapatunk immáron új helyszínen, Putnokon a Várady Béla Sportközpontban vívja bajnokiját. A találkozóra a belépés ezúttal is ingyenes lesz. Azon szurkolók részére, akik szeretnének ott lenni Putnokon, klubunk ingyenes buszt indít, mely vasárnap 16 órakor indul a Shell benzinkút melletti Spar parkolójából.

A körülményeket figyelembe véve minden jel arra utal, hogy csapatunk magabiztos győzelmet arathat majd a mérkőzésen, azonban azt se felejtsük, hogy a soproniak egyetlen bajnoki győzelmüket ősszel éppen ellenünk aratták…

A találkozó játékvezetője Nazsa Tamás lesz, aki legutóbb a Dorog elleni 0-0-s mérkőzésünket is vezette. Reméljük a kapott gólok száma holnap is nulla lesz, míg játékosaink beveszik párszor a Sopron kapuját.

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria