Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Jön a Győr!

Jön a Győr!

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Kazincbarcika-WKW ETO FC Győr
Putnok, Várady Béla Sportközpont – 2018. május 2., 17:00
Vezeti: Gyarmati II Tibor (Szert Balázs, Varga Gábor)
Tartalékjátékvezető: Farkas Tibor

Nincs megállás az NB II-es labdarúgó bajnokságban, hiszen szerdán újabb, immáron a 33. fordulót játsszák majd a csapatok. Ha a Győr elleni mérkőzésünk fordított pályaválasztói jog mellett történne, akkor csapatunknak még a dunántúli egy hetes berendezkedést is illett volna megfontolni, hiszen Mosonmagyaróvár-Győr-Zalaegerszeg sorrendben mérkőzünk ellenfeleinkkel és ebből csak a Győr elleni találkozó lesz „hazai” pályán.

A győri csapat jelenleg a tabella 7. helyén áll, azonban szezonját hozzánk hasonlóan jellemzi egy edzőváltás is. Igaz ez még ősszel történt, mikor Bekő Balázst Szentes Lázár váltotta. Bekő Balázs jelenlegi csapatát már sikerült legyőzni Putnokon, reméljük egykori csapata ellen is sikeres mérkőzést tudhatunk majd le. A Győr szezonját váratlan győzelmek és váratlan vereségek sora jellemzi. Legyőzték már az MTK-t hazai pályán, idegenben pedig tudtak nyerni Nyíregyházán és Békéscsabán és Kisvárdán is. Emellett hazai pályán verte őket a Siófok és a Mosonmagyaróvár, de Dorogon és Budaörsön is sima vereséget szenvedtek. A hétvégi fordulóban magabiztosan 2-0-ra verték a Soroksár csapatát.

Csapatunknak nem sikerült vasárnap a győzelem Mosonmagyaróváron, így már csak 3 pont előnyünk maradt a kieső helyen álló Szeged előtt. Persze a tabella hátsó felében levő csapatok sokszor még egymás ellen is találkoznak, de ettől függetlenül nekünk nem lehet más célunk, mint győztesen elhagyni a pályát Szentes Lázár tanítványai ellen.

A két csapat őszi mérkőzése 4-3-as győri győzelmet hozott. 

A szerdán 17 órakor kezdődő találkozót Gyarmati II Tibor vezeti majd, aki már 10 éve 2008-ban is vezetett nekünk, de az idei NB II-as bajnokságban még nem találkozhattunk vele.

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria