Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Elkezdődött a munka

Elkezdődött a munka

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Hétfő délelőtt Koleszár György vezetésével elkezdte a felkészülést csapatunk az NB II-es bajnokság következő szezonjára. 

Az első edzésen már a csapattal tartott az új igazolás Toma György és a két korábbi kisvárdai játékos Lukács Raymond és Sergiu Oltean is, akik szintén kék-sárgában folytatják a következő szezonban. Délután érkezett aztán a hír, hogy a Szolnok gólérzékeny játékosa, az előző bajnokságban 13 találatot jegyző Tóth László is csapatunkat erősíti majd az új bajnokságban.

Sajnos újabb távozóról is beszámolhatunk, hiszen a Kaposvár immár hivatalosan is bejelentette Hegedűs Dávid érkezését. Korábban már említettük, hogy Engel Alex és Sigér Ákos is távozott, azóta kiderült, hogy előbbi a Jászberény csapatában folytatja pályafutását. 

A mai edzésen itt volt velünk Tony Kanalos is, akit a Mezőkövesd tesztelt az elmúlt héten. 

Csapatunk első felkészülési mérkőzését szombaton 9:30-tól a DVTK ellen játssza a Diósgyőri Edzőközpontban.

ÚJ JÁTÉKOSAINK

Tóth László
A mindössze 22 éves játékos az elmúlt két bajnoki szezont a Szolnok csapatánál töltötte és 65 mérkőzésén 25 gólt szerzett, ami egy ilyen fiatal játékostól megsüvegelendő teljesítmény. A jászsági játékos pályafutása során megfordult a Videoton, a Puskás Akadémia, a Balmazújváros és a Mezőkövesd kötelékében is. 

Lukács Raymond Barna
A gólerős csatár 2016 tavaszán már volt csapatunk játékosa, azonban 14 mérkőzésen mindössze 6 gólt szerzett. A következő salgótarjáni szezonja viszont kiemelkedően zárult, hiszen 28 góllal zárt és lecsapott rá a Kisvárda csapata. Raymond itt sem okozott csalódást és 9 góllal segítette a szabolcsiakat az élvonalba.

Sergiu Oltean
A 30 éves védekező játékos Romániában a Brassó és a Botosani csapatát is erősítette, hazánkba 2016-ban került a Cigánd tagjaként. 2017-ben leigazolta a Kisvárda, 6 gólt szerzett az elmúlt bajnokságban.

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria