Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Újabb újonc következik

Újabb újonc következik

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Duna Aszfalt TVSE-Kazincbarcika
Tiszakécske Városi Sportcentrum, 2018. augusztus 12., 17:30
Vezeti: Dolnegó Bálint (Horváth Róbert, Baghy Csaba)
Tartalékjátékvezető: Szilágyi Sándor

A harmadik fordulót rendezik meg vasárnap a másodosztályú labdarúgó bajnokságban. Csapatunk ezúttal az újonc Tiszakécske otthonába látogat. A találkozón mindkét csapat célja az első bajnoki győzelem megszerzése lesz. A Tiszakécske nagyon rossz rajtot vett, miután hazai pályán 4-0-ra kikapott a Soroksártól, legutóbb Gyirmóton is ötgólos vereséget szenvedett. Mi sem vettünk álomrajtot, azonban a Nyíregyháza és a Kaposvár ellen is elfogadható játékot nyújtottunk, az újonc Rákóczi ellen pedig megérdemelten szereztünk meg az egyik pontot.

A tiszakécskei csapat egy gyors osztályváltással jutott az NB II-be, miután a 2017/18-as szezont utolsó NB III-as fordulóiban megelőzte a Pécs csapatát, miközben egy szezonnal korábban még megyei első osztályú bajnoki címet ünnepelhettek. A Nyilas Elek sportigazgató által irányított gárda a nyáron nem kezdett nagy csapatépítésbe, megtartott a harmadosztályú bajnokcsapat gerincét és inkább az első osztályú csapatok akadémiájáról igazolt fiatal tehetségeket. Az első fordulók eredményeit látva kérdéses, hogy mennyire válik majd be ez a terv. Ellenfelünk egyébként egy ismerős arcot is köszönthetnénk a pályán, azonban Kardos Norbertet a legutóbbi gyirmóti találkozón kiállították, így ellenünk nem léphet pályára.

Részünkről nem is kérdéses, hogy csak a győzelem lehet a cél az újonc elleni találkozón, hiszen megerősített keretünk egyértelműen magasabb célokért küzd, mint aktuális ellenfelünk. A Kaposvár elleni küzdelemből rengeteg erőt meríthetünk a továbbiakra, hiszen nem minden csapat tud felállni kétgólos hátrányból egy masszív ellenfél ellen, de ez nekünk sikerült múlt vasárnap.

Múltbeli mérlegünk egyébként nem túl fényes a Tiszakécske ellen, hiszen 1993 és 1997 között nyolcszor is mérkőztünk egymással, de csak 3 alkalommal – amelyekből ráadásul egy volt idegenben - sikerült pontot szereznünk (1 győzelem, 2 döntetlen).

A hétvégi találkozó játékvezetője Dolnegó Bálint lesz, akit már ismerősként köszönthetünk majd, hiszen a Nyíregyháza és a Kaposvár elleni találkozónkon is közreműködött tartalékjátékvezetőként.

A tiszakécskei csapat tájékoztatása szerint a szurkolók 1000 forintos egységáron tekinthetik majd meg a találkozót. 14 éven aluliak részére viszont ingyenes a belépés.

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria