Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Az első győzelemért

Az első győzelemért

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Kazincbarcika-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
Putnok, Várady Béla Sportközpont - 2018. augusztus 19, 17:30
Vezeti: Böcskei Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szalai Balázs)
Tartalékjátékvezető: Berényi Tamás

Két olyan csapat találkozik az NB II 4. fordulójában, akik az előzetes várakozásokhoz képest gyengébben kezdték a szezont. 3 játéknapot követően a Balmazújváros 3 ponttal áll a 14. helyen, míg mi 2 ponttal követjük őket a 15. pozícióban. Annak fényében talán a balmazújvárosiak kezdése lehet nagyobb csalódás, hogy mindhárom eddigi bajnokijukat hazai pályán játszhatták, azonban a Dorog és a Soroksár is győzelemmel tudott távozni tőlük és csak a Gyirmótot tudták két vállra fektetni. 

A nyári játékosmozgások jelentősen érintették az NB I-ből kieső ellenfelünket, hiszen az elsőosztályú csapat alapemberei közül többen is távoztak (Araburi, Sigér, Rácz, Haris, Tamás, Vajda, Uzoma, Andric) és az érkezők között kiemelkedő neveket nem találhatunk. Nem lesz tehát egyszerű dolga Horváth Ferencnek a csapatépítés kapcsán, ráadásul az azonnali visszajutás is kisebb csodával érne fel.

Egy hete Tiszakécskén csak egy 0-0-ás döntetlent tudtunk elérni az addig nyeretlen és gólt sem szerző újonc otthonában, ami sokak számára csalódásként hatott, hiszen újjá alakult, de jelentősen megerősített csapatunk első győzelme továbbra is várat magára. A Balmazújváros ellen felkészülési mérkőzések során rendre kiélezett mérkőzéseket játszunk és vasárnap Putnokon is erre számíthatunk, reméljük, hogy számunkra kedvező kimenetellel.

A találkozó játékvezetője Böcskei Balázs lesz, a mérkőzésre a belépők a felnőtt és vendégszurkolók számára 800, diákok és nyugdíjasok számára 500 forintért vásárolhatóak meg.

Hajrá Barcika!

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria