Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Óbudán folytatjuk

Óbudán folytatjuk

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Vác FC-Kazincbarcika
III. Kerületi TVE Sporttelep, 2018. augusztus 26., 17:30
Vezeti: Szilágyi Sándor (Garai Péter, Kis Zoltán)

5. fordulójához érkezik az NB II-es labdarúgó bajnokság, csapatunk ezúttal Óbudán lép pályára a III. Kerület sporttelepén a Vác vendégeként. Ellenfelünk egy Dorog elleni győzelemmel kezdte a szezont, majd két döntetlen és egy vereség következett, ráadásul az első fordulóban duplázó Balajti Ádám is azóta már a Vasas csapatát erősíti. A nyáron egyébként sem volt nagy mozgás a gárdánál, Zoran Spisljak vezetőedző egy összeszokott kerettel dolgozhat a bajnokság során.

Csapatunk első győzelme sajnos továbbra is várat magára, hiszen múlt héten a Balmazújváros ellen ismét csak egy 0-0-ás döntetlen jött össze, így már ez volt az idei szezon harmadik olyan mérkőzése, amelyen nem sikerült gólt szereznünk hiába alakítottunk ki veszélyes lehetőségeket. Reméljük a rossz sorozat ezúttal megszakad és a gólok mellett a győzelmet is sikerül majd megszereznünk Óbudán.

A vasárnapi találkozó játékvezetője Szilágyi Sándor lesz, aki két hete a Tiszakécske elleni találkozónkon működött közre tartalékjátékvezetőként. A találkozóra a belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, 14 éven aluliaknak a belépés ingyenes.

Hajrá Barcika!

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria