Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Dorog csapatát fogadjuk

A Dorog csapatát fogadjuk

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Kazincbarcika-Dorogi FC
Putnok, Várady Béla Sportközpont - 2018. augusztus 29., 17:30
Vezeti: Takács Tamás (Albert István, Buzás Balázs)
Tartalékjátékvezető: Csonka Bence

Vasárnap a Vác ellen megszerezte első bajnoki győzelmét csapatunk. Az egész mérkőzés folyamán sikerült kiegyensúlyozottan játszanunk és bár a korai vezetést követően több nagy ziccert is elhibáztunk, de végül Szabó Lukas hosszabbításban szerzett gólja bebiztosította a három pontot. Velünk ellentétben a Dorog vesztesen hagyta el hazai pályáját a Gyirmót ellen, bár a játékvezető gyengébb tejesítményét hangzatosan számon kérték a mérkőzést követően.

A Dorog egy balmazújvárosi meglepetés győzelemmel kezdte a szezont, majd két hete Soroksáron is bravúros diadalt arattak, azonban a maradék három találkozón mindössze egy pontot tudtak szerezni az éppen általunk legyőzött Vác ellen. Ellenfelünknél nyáron edzőváltás történt, Schindler Szabolcsot Miskei Attila váltotta, a játékoskeretben azonban jelentős változások nem történtek főleg NB I-es csapatok fiatal játékosai érkeztek kölcsönbe, míg a tavaly kevesebb szerephez jutó játékosok távoztak.

A Vác elleni győzelmünk alkalmával Koleszár mester taktikai húzását is dícsérhettük, hiszen a három belső védős felállás láthatóan megzavarta ellenfelünket, hiszen a szélen felfutó Kiss Bence és Mikló Roland rendre helyzetbe tudtak kerülni, és helyzetbe tudták hozni társaikat is. Takács Péter hosszú kihagyást követően volt újra a kezdőcsapat tagja, amelyet góllal hálált meg és végre Szabó Lukas is be tudott találni. Reméljük holnap az eddig gólnéküli Olasz-Lukács támadó duó tagjai is villantani tudnak majd.

A találkozó játékvezetője Takács Tamás lesz. A mérkőzésre a belépők felnőttek és vendég szurkolók számára 800 forintért, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forintért válthatóak meg.

Hajrá Barcika!

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria