Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A listavezetőhöz látogatunk

A listavezetőhöz látogatunk

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Soroksár SC-Kazincbarcika
Szamosi Mihály Sporttelep, 2018. szeptember 2., 16:30
Vezeti: Ducsai József (Lémon Oszkár, Aradi József)

Hamarosan két hetes bajnoki szünet következik a válogatott mérkőzések miatt, de ezt megelőzően vasárnap még megrendezésre kerül az NB II 7. fordulója, amelyben csapatunk a listavezető Soroksár otthonába látogat. 

A fővárosi alakulat teljesítménye azért is lehet dícséretre méltó, mert eddigi 6 mérkőzésükből ötöt is idegenben játszhattak köszönhetően hazai pályájuk rekonstrukciójának. Az idegenbeli győzelmek között ráadásul találunk egy balmazújvárosi és egy gyirmóti diadalt is, ami kiemelkedik a többi közül. Érdekesség, hogy a Soroksár egyetlen szezonbeli veresége hazai pályán történt, a hétközben minket is legyőző Dorog távozott három ponttal a Haraszti utcából. A Soroksár keretéből a nyáron hiába távoztak rutinos játékosok, az élvonalból és másodosztályból érkező fiatal tehetségek eddig remekül tudták pótolni őket. A Ferencvárostól érkező Kundrák Norbert már többször is betalált a szezon során.

Csapatunk teljesítményével továbbra sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen a Vác elleni győzelmet követően a szerdai Dorog elleni hazai mérkőzés rettenetesen sikerült. Tóth László góljával hiába egyenlítettünk korán, és hiába dolgoztunk ki több ziccert is mégis négy kapott góllal és vereséggel sikerült zárni a találkozót. Talán idegenben ezúttal is meg tudjuk majd lepni aktuális ellenfelünk és győzelemmel térhetünk majd a két hetes bajnoki szünetre.

A soroksári találkozót egy régi ismerősünk Ducsai József vezeti majd. A találkozóra a jegyárak egységesen 1000 forintba kerülnek, 12 év alatt a belépés ingyenes.

Hajrá Barcika!

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria