Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GÁBOR LUKÁCS JÓZSEF TÁVOZIK

GÁBOR LUKÁCS JÓZSEF TÁVOZIK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A fiatal játékos ugyan a Kazincbarcikánál kezdte meg a felkészülést és a második fordulóban megrendezett Békéscsaba 1912 Előre elleni hazai bajnoki mérkőzésen lehetőséget is kapott a Gálhidi György irányította együttesben (a 46. percben Ádám Ferenc József helyére érkezett), a 2019/2020-as bajnoki szezont mégis más csapatnál folytatja.

Gábor Lukács József korábban a ZTE és a Grosics Akadémia, valamint a Várfürdő-Gyulai Termál FC utánpótlás csapataiban nevelkedett, ezt követeően 2017-ben az akkor NB3 Keleti csoportjában szereplő Salgótarjánhoz igazolt. A nógrádi haramadosztályú csapat  2018-ban olyannyira tönkre ment, hogy a bajnokságot sem tudták befejezni és eredményeiket törölték, ezelőtt, 2018. február 20-án Gábor Lukács József első profi szerződését írta alá a Kazincbarcikánál. A fiatal labdarúgó a 2017/18-as bajnokság tavaszán öt alaklommal volt kezdő, nyolcszor lépett csereként pályára és két gólt is szerzett az NB2-ben. A következő azaz a 2018/19-es szezonban az összesen 36 bajnoki mérkőzésen nyolcszor kezdett, tizennyolcszor csere volt, tíz mérkőzésen a kispadon foglalt helyet és egy gól került a neve mellé. Gábor Lukács József és a Kazincbarcika vezetősége múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott egymással, a játékos az NB3 Keleti csoportjának egyik újoncánál, az Ózdi Kohász SC csapatánál folytatja pályafutását. Sok sikert kívánunk neki!

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria