Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ELKÉSZÜLT A HAZAI PÁLYA

ELKÉSZÜLT A HAZAI PÁLYA

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A 2016/2017-es bajnoki szezon végén a Kazincbarcika csapata az NB3 Keleti csoportjának bajnokaként a következő évadot a Merkantil Bank Ligában kezdhette meg. A magasabb osztályban való szereplés azonban sokkal komolyabb licenc feltételekkel járt, így indokolttá és szükségessé vált a hazai pálya korszerűsítése. A KBSC FC vezetése sok más csapattal ellentétben a meglévő Pete András Stadion pályájának felújítása helyett egy, a régi Vegyész Stadion helyén lévő új létesítmény megépítése mellett döntött. Az építkezés több mint 1,5 évet vett igénybe, de a fél éves tiszaújvárosi, illetve a hosszabb putnoki vendégeskedés után azonban hamarosan ténylegesen hazai környezetben játszhatjuk mérkőzéseinket.

A két ütemben zajló építkezés sarkallatos pontja egyértelműen maga a pálya volt, ehhez egy rétegelt játékteret alakítottak ki, amin a csapadékvíz elvezetés, az öntözőrendszer és a 2020-tól licenc követelménynek számító fűtés rendszer, ami esetünkben megújuló energiával működik is késznek nyilvánítható. Ezen kívül a játéktér tökéletes megvilágítása érdekében a pálya négy sarkán elhelyezett 900 lux fényerővel bíró ledes fényforrrások teszik majd lehetővé, hogy Kazincbarcikán is "esti" mérkőzéseket rendezhessünk.

Egy stadion felújításakor, építésekor mindig fontos, hogy  a kilátogató nézők, szurkolók is megfelelő körülmények között tekinthessék meg a mérkőzést, nem volt ez másként itt sem. A kazincbarcikai drukkerek a Tardonai út felől közelíthetik meg a létesítményt, egyelőre gyalogosan, de hamarosan elkészül az őket kiszolgáló parkoló is. A szurkolók számára egy 920 fő befogadására alkalmas lelátóban kaptak helyet a B1, B2, C1 és C2 szektorok, ahol helyet foglalókat két büfé szolgálja majd ki

 

A vendégszektor 200 főnek biztosít férőhelyet, a soros ellenfeleinket kísérő drukkerek a Akácfa út felől jutnak majd új stadionunkhoz, ahol közvetlen a vendégpénztár előtt tudnak majd parkolni. Az itt kialakított parkoló két busz és 57 személygépkocsi parkolását biztosítja. Közvetlen a pénztár mögött kerültek kialakításra a vendégoldali vizesblokkok és büfé is. 

A rekonstrukció természetesen folytatódik, hiszen a második ütemben elkészül egy a Kazincbarcika játékosait és munkatársait teljes mértékben kiszolgálni képes akadémia iépület, melyben az öltözőkön kívül helyet kapnak majd az irodák, egy VIP terasz, valamint egy körülbelül 300 fő befogadására alkalmas lelátó is.

 

A kbsc.hu-n oldalán megjelent szövegek és képek kizárólagosan a KBSC tulajdonát képezik, bármilyen nemű felhasználásuk engedélyköteles!

További híreink

Kooperációs megállapodást kötöttünk a Kisvárdával

Dátum: 2026. jún 08. 19:00

Kooperációs megállapodást kötött a Kisvárda Master Good és a Kolorcity Kazincbarcika SC. A két klub és a fiatal labdarúgók számára is rendkívül előnyös megállapodásnak köszönhetően az NB II 2026/2027-es szezonjában több tehetséges kisvárdai akadémista is Kazincbarcikán kezdheti meg a felkészülést.

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Melyik a kedvenc barcikai gólod?

Dátum: 2026. jún 01. 11:00

31 gólt szereztünk történetünk első NB I-es évében a Fizz Liga 2025/2026-os szezonjában. Hivatalos YouTube csatornánkon összegyűjtöttük egy lejátszási listába a barcikai gólokat és készítettünk egy másik listát is, az élvonalbeli meccseink összefoglalóival. Neked melyik a kedvenc barcikai gólod?

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria