Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A TIZENKETTEDIK FORDULÓ KÖVETKEZIK

A TIZENKETTEDIK FORDULÓ KÖVETKEZIK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Merkantil Bank Liga tizenkettedik fordulója következik vasárnap, hiszen a Magyar Labdarúgó Szövetség még korábban november 27-re helyezte át az egyébként október 2-án esedékes tizenegyedik fordulót.

A Szombathelyi Haladás a 2018/19-es bajnokság végén az MTK-val együttesen kényszerült búcsúzni a magyar első osztálytól. A szombathelyiek tavaly az OTP Bank Liga utolsó helyén végeztek, mindössze 30 pontot sikerült gyűjteniük, mely 8 győzelemből 6 döntetlenből és 19 vereségből adódot össze. A Haladás alatt egyébként már a 2017/18-as bajnokságban is rezgett a léc, hiszen ekkor is csak az utolsó fordulóban tudták bentmaradásukat biztosítani. A 2018-as bravúr azonban tavaly nem ismétlődött meg, így a 2019/2020-as bajnokságot már az NB2-ben kezdték.


Az alacsonyabb osztályban való szereplés természetesen nagyban átrendezte a klub keretét, hiszen nyáron a Haladásnak 21 távozóval kellett számolnia, akiket csupán 9 érkező játékossal tudtak pótolni. Idén már a Haladás színeiben lép pályára,a tavaly még Szombathelyről kölcsönben Kazincbarcikán futballozó Kiss Bence is.


A Merkantil Bank Liga küzdelmeit Horváth Ferenc helyett Supka Attila vezetőedző irányításával kezdték meg, aki egy múlt heti nyilatkozatában csapata nem túl fényes szereplésére reflektálva a játékoskeret minősét kérdőjelezte meg. A vezetőedző nem is hiába aggódik, hiszen a Szombathelyi Haladás három 1:1-es döntetlennel kezdte a szezont a Gyirmót, a Siófok és a Szeged ellen, ezt egy hazai Szolnok elleni győzelem követte, majd Csákváron vereséget szendvedtek,  ahogy a Soroksár ellen sem sikerült a pontszerzés, döntetlent játszottak még a Budaörs, a Dorog és a Békéscsaba csapataival, de múlt héten hazai pályán egy gólzáporos 2:4-es vereséggel kellett számolniuk. A Szombathelyi Haladás mérlege tehát egy győzelem, hét döntetlen és három vereség, eddig összegűjtött 9 pontjukkal jelenleg a bajnokság 17. helyén állnak.

A Kazincbarcika mérlege tíz mérkőzésből három győzelem ( FC Ajka, Duna Aszfalt TLC, Vác FC), két vereség (Békéscsaba 1912 Eőre, MTK) és öt döntetlen ( Soroksár SC, WKW ETO FC Győr, Vasas, Nyíregyháza Spartacus FC, Budafoki MTE), így a tizenkettedik fordulót megelőzően 14 ponttal a nyolcadik helyről várhatjuk a holnapi mérkőzést.


2019. OKTÓBER 06. 15:00
KAZINCBARCIKA - SZOMBATHELYI HALADÁS
Várady Béla Sportközpont
3630, Putnok Puskás Ferenc utca 6.
Belépő: felnőtt: 800 Ft; diák/nyugdíjas: 500 Ft

 

A vasárnapi fordulóban három mérkőzést rendeznek korai 15:00-ás kezdéssel és hat meccsen hangzik majd el 17:00-kor a kezdősípszó, a tizenkettedik forduló "szabadnaposa" a Vasas, hiszen ők játszották volna soron következő találkozójukat a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata ellen.

 

2019. október 06.
15:00
BUDAÖRS WKW ETI FC
GYŐR
2019. október 06.
15:00
KAZINCBARCIKA SZOMBATHELYI
HALADÁS
2019. október 06.
15:00
VÁC FC MTK BUDAPEST
2019. október 06.
17:00
AQVITAL FC
CSÁKVÁR
DOROGI FC
2019. október 06.
17:00
SZOLNOKI MÁV FC SOROKSÁR SC
2019. október 06.
17:00
SZEGED-CSANÁD GRISICS BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2019. október 06.
17:00
BFC SIÓFOK FC AJKA
2019. október 06.
17:00
GYIRMÓT FC GYŐR DUNA ASZFALT TLC
2019. október 06.
17:00
BUDAFOKI MTE NYÍREGYHÁZA 
SPARTACUS FC

 

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria