Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tegnap délután mondhati egy egész eseménytelen mérkőzésen maradtunk alul a Szombathelyi Haladás ellen. A tizenkettedik fordulóban esedékes meccsünkön a vendégek korán, a hatodik percben szerezték meg a vezetést Jancsó András találatával és ezzel be is állították a végeredményt. A Kazincarcika- Szombathelyi Haladás találkozót követően a két csapat vezetőedzője, Gálhidi György és Supka Attila is értékelték a látottakat.

GÁLHIDI GYÖRGY

"Egy gyenge első félidőben egy sajnos már-már szokássá váló könnyű gól, amit az ellenféllel rúgatunk rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. A második félidő viszont szerintem nagyon rendben volt, a cserék jól sikerültek, domináltunk, átvettük az irányítást, helyzeteket dolgoztunk ki és gólt is rúgtunk, amit sajnos  játékvezető nem látott szabályosnak. Sajnálom a fiúkat, hogy egyrészt nagyon szembe szélben kell állandóan játszanunk, másrészt, hogy minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült pontot szereznünk."

SUPKA ATTILA

"Nehéz mérkőzés volt, mert nehézzé tettük saját magunknak. Úgy gondolom, hogy az első félidőben meg voltak a lehetőségeink arra, hogy több gólos előnyt szerezzünk, sőt a második féldiő elején is, onnantól kezde kicsit bátortalanabul játszottunk, nem jól fejeztük be a támadásainkat és a végén lehet mondani, hogy kicsit szerencsénk is volt, mert a Kzaincbarcikának volt két nagyon nagy lehetősége, amit a kapusunk jó ütemben védett. Ezen a mérkőzésen már sokkal joban néztünk ki, mint az elmúlt időszakban és bízok benne, hogy ebből már tudunk építkezni az elkövetkezendő mérkőzésekre."

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria