Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/HIVATALOS: DZURJÁK JÓZSEF VEZETI A  CSAPATOT

HIVATALOS: DZURJÁK JÓZSEF VEZETI A CSAPATOT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Csapatunk Gálhidi György vezetésével kezdte meg a Merkantil Bank Liga 2019/2020-as szezonját, azonban a Kazincbarcika veztőségének döntése értelmében a 20. és 21. fordulókban már megbízott edzőként Dzurják József irányította a csapatot. A vezetőedző kérdése az elmúlt hetekben nyitott volt, a végletes döntés a napokban született meg. A bajnokság tavaszi szezonjában a kazincbarcikai kispadon továbbra is Dzurják József foglal majd helyet, így csapatunk szakmai stábjában nem történik változás a felkészülést megelőzően.

Dzurják József 2019. februárjában érkezett a Kazincbarcikához és mint asszisztensedző dolgozott Gálhidi György mellett, a tavalyi utolsó bajnokijainkon azonban már mint "vezetőedző" foglalt helyet a barcikai kispadon, ekkor a Soroksár ellen egy 0:1-es vereséggel debütált, amit az évzáró békéscsabai győzelem követett. Dzurják József a következőképpen nyilatkozott vezetőedzői kinevezéséről.

 

"Köszönöm a bizalmat, megpróbálok eleget tenni az elvárásoknak és remélem tavasszal el tudjuk érni azt a célt, amit a szezon elején kitűztünk. Hiszek ebben a keretben, kiegyenlített most a mezőny az NB2-ben, de ha tavasszal rendben leszünk tudjuk teljesíteni a kitűzött célokat."

 

Csapatunk 2020. január 6-án kezdi meg felkészülést a tavaszi szezonra, a játékosok a héten rávezető edzésekkel készülnek a hétfői találkozóra. A felkészülés részletes programjával, illetve a tervezett edzőmérkőzések időpontjaival a jövő hét elején jelentkezünk.

 

Kép forrása: digisport.hu

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria