Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/KAZINCBARCIKA - FC AJKA : ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

KAZINCBARCIKA - FC AJKA : ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Pontszerzéssel zártuk a Merkantil Bank Liga tavaszi szezonjának első mérkőzését.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

Két felemás félidőnek lehettünk tegnap tanúi a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában megrendezett Kazincbarcika - FC Ajka mérkőzésen. A februári hideg ugyan sehol sem volt, azonban az erős szél nagyban meghatározta a találkozót. Annak ellenére, hogy a mérkőzés első perceiben uralni véltük a játékot hamar fordult a kocka és a vendégek egyértelműen többet birtokolták a labdát és a számukra kedvező széljárásnak köszönhetően leginkább a kazincbarcikai térfélen zajlott a játék. A folyamatos nyomást követően egy szöglet után Lengyel Béla szerezte meg az Ajka vezetőtalálatát. Az első játékrészben több lehetőség is nyílt vezetésük növelésére, de a félidő után nagyban javult a Kazincbarcika játéka és ekkor már a szél is minket segített, így sorra tudtuk kidolgozni helyzeteinket. Kovác Alan és Farkas András sikertelen kapuralövései után a 69. percben egy bedobást követően első KBSC színeiben játszott mérkőzésén Németh Tamás szerezte meg egyenlítő találatunkat. A meccs hátralévő húsz perce a cseréket leszámítva  Németh újabb lehetőségét, valamint Krausz Raul kimaradt helyzetét tartogatta csak. 
KAZINCBARCIKA - FC AJKA 1:1

DZURJÁK JÓZSEF

"A nagy szél mondhatni meghatározta a mai mérkőzést, hiszen az első félidőben az Ajkát segítette és így inkább mi térfelünkön zajlott a játék és ekkor egy pontrúgásból előnybe is kerültek. Ezekre  a szituációkra készültünk a legjobban egy figyelmetlenségből mégis vezetést tudtak szerezni a vendégek. Mindemellett azt is el kell ismerni, hogy szerencsénk is volt, hiszen egy következő pontrúgásból növelni is tudták volna az előnyüket és így az első játékrészben akár meg is nyerhették volna a meccset. A második félidőben tudtam, hogy a szél támogatásával nekünk is meg lesz az esélyünk ugyanerre, meg is volt.  Nagyot küzdöttek a fiúk, egy kicsit több szerencsével meg is nyerhettük volna a mérkőzést, de így el kell ismernem, hogy egy igazságos döntetlen született."
 

KIS KÁROLY

"Az első féldiőben nagyszerűen játszottunk, megszereztüka  vezetést, majd két kapufát is lőttünk, ekkor eldönthettük volna a találkozót, hiszen lényegesen jobban játszottunk, mint a hazaik. Hozzá kell tennem, hogy az első játékrészben a szél is inkább minket támogatott, de mivel nem döntüttük a találkozót nagy árat fizettük. A második félidőben a haziak feljöttek és nagyon feljavultak és egy bedobást követően meg is szerezték az egyenlítő gólt. Két ellentétes félidőt láttam ma, az elsőben mi játszottunk jobban, a másodikban pedig a hazaiak."
 

 

Kép forrása: boon.hu/ Ádám János

További híreink

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Hétfőn este fogadjuk a Mezőkövesdet

Dátum: 2025. máj 07. 12:45

Az M4 Sport televízió kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában módosította a Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés időpontját. Az új időpont: 2025. május 19., hétfő 20 óra.

Információk a Kispestre utazóknak

Dátum: 2025. máj 07. 11:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a Budapest Honvéd FC vendégei leszünk. A M4 Sport televízó által közvetített mérkőzés 2025. május 12-én, 20 órakor kezdődik. A vendégszektorba szóló belépőjegyek elővételben 1750 forintba kerülnek és a jegy.honvedfc.hu oldalon is megvásárolhatók, de online vásárláskor 499 forint kényelmi díjat is felszámolnak. 14 év alatt ingyenes a belépés, de regisztrációs jegy kiváltása részükre is szükséges a pénztárakban.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk