Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/LENGYEL ROLAND ÉS DZURJÁK JÓZSEF ÉRTÉKELTEK

LENGYEL ROLAND ÉS DZURJÁK JÓZSEF ÉRTÉKELTEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Az első idei győzelem még várat magára, tegnap azonban második vereségünket is elkönyvelhettük Nyíregyházán.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE
 

A tegnapi mérkőzés keretének összeállításában már könnyebb dolga volt Dzurják Józsefnek, mint a Vasas ellen. Kovác Alan és Németh Tamás ugyan nem kaptak helyet a kezdőben, de a sárga lapos eltiltását követően Krausz Raul már igen. A Nyíregyháza ellen jól kezdtük a mérkőzést, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egy Toma György által elvégzett szabadrúgást követően Krausz neve mellett jegyzett fejes góllal már a 6. percben megszereztük a vezetést. Utóbbi könnyen okot adhatott volna a bizakodásra, azonban örömünk nem tartott sokáig, hiszen a vezetőtalálatot követően szinte rögtön fordult a kocka és egy súlyos barcikai védelmi hiba után Hornyák Marcell a 11. perben egyenlíteni tudott. Az első félidőben már nehezen tudtuk felvenni a mérkőzés ritmusát és egyes pozíciókon a hibák száma is igencsak megugrott,  így a 25. percben Hornyák duplázni tudott. A félidő 2:1-es Szpari vezetéssel ért véget, enek tükrében Dzurják József két cserét is végrehajtott a szünetben Korbély helyére Kovác érkezett, illetve Oldalt Mikló váltotta. A második negyvenöt percben akadtak ugyan lehetőségeink, a kontrákból jól indultunk, azonban nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. Az 55. percben a Nyíregyháza Ötvös Bence góljával állította be a végeredményt. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC - KAZINCBARCIKA 3:1 (2:1)

LENGYEL ROLAND

"Sokat dolgoztunk azon, hogy kiküszöböljük ezt az első 10-15 percet, ami végül mégsem sikerült, úgy néz ki. hogy mazochisták lettünk. Mindig gólt kapunk az elején és utána kezdünk el futballozi, de azt az első tíz percet leszámítva azt gondolom, hogy végig uraltuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült és azt gondolom ha egy kicsit jobban koncentrálunk akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. Meg kell tanulnunk jobban kihasználni a helyzeteinket, minél nagyobb százalékban befejezni a tamadásainkat. Hiszen a mai mérkőzésen abból volt még probléma, hogy  a támadásainkat le kellett volna zárni egy góllal vagy lövéssel, de ezeket nem fejeztük be és jól tudott kontrázni az ellenfél. Nagyon fegyelmezetten zárt vissza a csapat, jól  védekeztünk, azt gondolom, hogy megérdemelten tartottuk itthon  a három pontot."

DZURJÁK JÓZSEF

"Jól kezdtük a mérkőzést, korán sikerült is betalálnunk a Nyíregyháza kapujába, én azt gondoltam, hogy ez majd megnyugtatja a csapatot. Sajnos nem nyugodtunk meg, buta egyéni hibákat elkövetve felhoztuk az ellenfelet és abból kaptuk a gólokat amire készültünk és ez a fájó benne, hogy pont abba hibáztunk bele a legjobban, amire egész héten készültünk. A mai mérkőzésen mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, aztán egy gyanús szituációból született harmadik gól után mentünk előre, kockáztattunk ugyan de volt néhány jó lehetőségünk a szépítésre , de sajnos nem jött össze és pont nélkül maradtunk. A döntő az volt, hogy az egy gólos vezetés után két óriási egyéni hibából fel tudtuk hozni az ellenfelet ahelyett, hogy padlóra küldtük volna, mert meg voltak a lehetőségeink a gólszerzésre kontrából is, de a kettőazegyet nem tudtuk eljátszani aztán a visszapattanó labdával kilőttük az egyetlen védőt, aki a területen helyezkedett ahelyett, hogy bepasszoltuk volna az üres kapuba, ez is döntő momentuma volt a mai mérkőzésnek. Sok energiát beleteszünk egy-egy mérkőzésbe, de nagyon bután és ez a csapat nem is bírja ezeket a buta egyéni hibákat, amiket elkövetnek a játékosok."

Kép forrása: Nyíregyháza Spartacus FC Facebook

További híreink

Erős Gábor: Szeretnénk tovább írni a mi kis történetünket

Dátum: 2025. máj 11. 09:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Vezetőedzőnk, Erős Gábor elmondta, az utóbbi időben remek formában van a kispest, de nekik is vannak gyenge pontjaik. A csapat elszánt és motivált, szeretnénk tovább írni a történetünket.

Lucas: Nem véletlenül vagyunk az élbolyban

Dátum: 2025. máj 10. 08:00

A Soroksár elleni győzelem után a napokban 36. születésnapját ünneplő Lucas-szal beszélgettünk. Brazil-magyar középpályásunk szerint jó csapat a Honvéd, de mi sem véletlenül vagyunk hónapok óta az élbolyban. Ha megfelelően koncentrálunk és kihozzuk magunkból a maximumot, akkor bízhatunk benne, hogy győztesen térünk haza a Bozsik Arénából is.

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk