Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VASÁRNAP KEZD A PUTNOK FC

VASÁRNAP KEZD A PUTNOK FC

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Merkantil Bank Liga 27. fodulójában megredezésre kerülő Kazincbarcika - MTK Budapest találkozót megelőzően sem lesz üres a Várady Béla Sportközpont, hiszen 11:30-tól az NB3 első tavaszi fordulójában a Putnok FC is itt fogadja a Balassagyarmat együttesét.


A Putnok FC nagy változással indította az új évet, hiszen az eddig vezetőedzőként Putnokon tevékenykedő PRO Licence-s, Kriston István Vitelki Zoltán segítőjeként, mint pályaedző folytatja karrierjét a magyar első osztályban szereplő DVSC-nél. Kriston Istvánt korábbi munkatársa, Nagy Csaba váltotta a pozícióban, így mondhatjuk a putnokiaknak sikerült gyorsan házon belül megoldani az új vezetőedző kérdését.

Nagy Csaba egy nagyban átalakult csapattal kezdhette meg a tavaszi szezonra való felkészülést. Télen ugyanis Tucsa Róbert , Illés Richárd, Fazekas Máté és Elek István a Sajóbábony VSE együtteséhez távoztak, Nyitrai Dávid és korábban a KBSC-nél is futballozó, Tóth Szabolcs a Tállyához igazoltak, Nemes Milán az Eger SE-nél, ahogy Illés Gábor pedig a Hidasnémetinél szerepelhet,  de első számú kapusuk, Pomozi Zoltán is a Budapest Honvéd II-nél keres új kihívásokat 2020-tól.

A távozók mellett szerencsére az érkezők névsora sem rövid. Lakatos Miklós és Ádám Ferenc a KBSC-től szerepelnek kölcsönben Putnokon, Kercsó Bence és Vajda Roland szintén klubunktól igazoltak ide. Az ősszel NB3-ból kizárt Ózdi KSC-től Lékai Soma, Keményffy Máté és Marczis Marcell érkeztek, valamint fiókcsapatunktól, a Bánhorvátitól Takács Tamással erősítettek a putnokiak.

A felkészülés alatt lejátszott nyolc edzőmérkőzés eredménye pozitív képet fest a csapatról, de tudjuk egy-egy edzőmeccsből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A főpróbán győzelmet könyvelhettek el a Pétervásárától, legyőzték a Bánhorvátit és a Sényőt, sőt egyszer jobbak voltak a Mezőkövesd II-től is, döntetlent játszottak a BVSC-Zuglóval, a Salgótarjánnal és a DEAC csapataival és csupán egyszer kaptak ki a Mezőkövesdtől.

A Putnok FC tavasszal 12 mérkőzést játszik, melyből hét kerül megrendezésre hazai környezetben. Az NB3-as csapat a Várady Béla Sportközpontban zárja majd a szezont, május 24-én a Tállya KSE ellen búcsúztatják majd a 2019/2020-as évet, célkitűzésük szerint remélhetőleg a stabil középmezőnyben, az első nyolc között. A csapat 16 fordulót követően öt győzelemmel, négy döntetlennel és hét vereséggel gyűjtött 19 pontjával a tabella kilencedik pozíciójából várja a rajtot.

2020. március 08. 11:30
PUTNOK FC -BALASSAGYARMATI VSE
Putnok, Várady Béla Sportközpont
Jegyárak: felnőtt: 600 Ft; diák/nyugdíjas: 400 Ft
NŐNAP ALKALMÁBÓL HÖLGYEK SZÁMÁRA DÍJTALAN A BELÉPÉS!

 

Kép forrása: Putnok FC Facebook

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria