Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ÍGY LÁTTÁK A MÉRKŐZÉST A VEZETŐEDZŐK

ÍGY LÁTTÁK A MÉRKŐZÉST A VEZETŐEDZŐK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a putnoki Várady Béla Sportközpontban megrendezett Kazincbarcika - MTK Budapest találkozót követően végre a hazai csapat örülhetett.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

Tegnap délután 14:30-as kezdéssel fogadtuk a bajnokesélyes MTK Budapest csapatát a putnoki Várady Béla Sportközpontban. A tabella első helyén álló együttes ellen mindenképp jó eredményt kellett elérnünk, hiszen idei mérlegünk három döntetlen és két verség volt. A KBSC tegnap egy igazán szervezett csapatként mutatta meg, hogy hiába az elmúlt hetek sikertelensége mindig talpra tudunk állni. Kovác Alan egy Krausz Raul által tovább fejelt labdát juttatott kapuba a huszadik percben, melynek köszönhetően még a meccs első negyedében meg tudtuk szerezni a vezetést. Az első félidőben több lehetőségünk is adódott góljaink számának növelésére azonban Heil, Németh, Kovác és Oltean helyzetei sem találták útjukat a hálóba. A szünetben az MTK kissé átalakult, hiszen a második Budafoki MTE egyre jobban zárkózik fel mögöttük, így mindenképp ponttal/ pontokkal akartak távozni Putnokról. A kissé agresszívabb játéknak hamar meg is lett az eredménye, Lencse László az 53. percben szerezte meg az MTK első és utolsó gólját a 27. fordulóban. Ellentétben velünk, hiszen az egyenlítő találat után felvettük a kesztyűt ellenfelünkkel, Mikló Roland a 80. percben szerezte meg újra a vezetésünket, majd a három perces hosszabbításban szintén ő biztosította, hogy végre itthon tudjuk tartani a három pontot. KAZINCBARCIKA - MTK BUDAPEST 3:1 (1:0)

DZURJÁK JÓZSEF

"Nagyon vártunk már erre a győzelemre, boldogok vagyunk. Elhitték a srácok, hogy ezt ma megtudjuk csinálni és meg is csinálták. Nagyon sok energiát mozgósítottunk ma, amikor kellett harcoltunk, amikor pedig azt kellett tudtunk futballozni is és remekül funkcionáltunk csapatként is. Úgy gondolom hogy az összképet nézve sikerült elrontanunk az MTK játékát és egy teljesen megérdemelt győzelmet arattunk a listavezető felett! Gratulálok a csapatnak"

MICHAEL BORIS

"A hazaiak erős tempóban kezdtek, és viszonylag korán megszerezték a vezetést, amely kissé megzavarta csapatomat. Szünet után talpra álltunk, átvettük az irányítást és egyenlítettünk, de a folytatásban újabb hibákat követtünk el, így csak gratulálni lehet a nagyszerűen harcoló Kazincbarcikának. "

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria