Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TÁVOZÓ A KÉNYSZERSZÜNETBEN

TÁVOZÓ A KÉNYSZERSZÜNETBEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A nem várt szünetben klubunk és játékosa közös megegyezéssel bontottak szerződést egymással. 

Télen elsőként írt alá újra a KBSC-hez Gábor Lukács József, aki rövid ózdi kitérő után az őszi szezont követően a tavaszi mérkőzéseken is pályára léphetett. A fiatal játékos 2017-ben szerepelt először a Kazincbarcika keretében, ekkor öt alkalommal volt kezdő és nyolcszor lépett csereként pályára és két gólt is szerzett színeinkben. A következő, azaz a 2018/19-es szezonban az összesen 36 bajnoki mérkőzésen nyolcszor kezdett, tizennyolcszor csere volt, tíz mérkőzésen a kispadon foglalt helyet és egy gól került a neve mellé. A 2019/2020-as bajnokságot megelőző felkészülést is nálunk kezdte meg, az edzőmérkőzéseken sorra eredményes volt, azonban utoljára a második fordulóban lejátszott augusztusi, Békéscsaba elleni meccsen lépett pályára, melyet követően az azóta NB3-ból kizárt Ózdi KSC-hez igazolt majd tért vissza hozzánk. Gábor Lukács József a tavaszi szezonban az Ajka, a Duna Aszfalt TLC és a Vasas elleni találkozókon lépett csereként pályára.

További sikeres éveket kívánunk a játékosnak!

 

További híreink

Elkészült a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának menetrendje

Dátum: 2026. ápr 08. 08:00

Az MLSZ Versenybizottsága a jogtulajdonos televízióval történt egyeztetéseket követően kitűzte a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának kezdési időpontjait is. Az MTK Budapestet pénteken este, a Kisvárdát szombaton délután fogadjuk.

Hónap gólja, hónap védése

Dátum: 2026. ápr 07. 15:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az M4 Sport ismét megválasztotta a hónap legjobbjait a Fizz Ligában. Ami a legszebb találatot és védést illeti, mindkét díj Kazincbarcikára került, Nyíri Vince Diósgyőr elleni bombája, valamint Juhász Bence Ferencváros ellen bemutatott bravúrja kapta a legtöbb szavazatot.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. ápr 07. 10:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as csapatunk a Tiszaújvárost, U17-eseink a Borsod Sport Klubot fogadták. U14-es csapatunk Gesztelybe, U15-öseink Miskolcra látogattak. Szombaton az U8-as, vasárnap pedig az U9-es csapatunkkal vettünk részt Hajdúböszörményben az I. AP Talent Cup tornán

Paksi FC - Kolorcity KBSC 5-1 (1-0)

Dátum: 2026. ápr 04. 19:00

A Fizz Liga 28. fordulójában Pakson léptünk pályára. 

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria