Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/HEIL VALTERRAL HOSSZABBÍTOTTUNK

HEIL VALTERRAL HOSSZABBÍTOTTUNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A 30 éves játékos a 2017/2018-as szezon kezdete előtt érkezett klubunkhoz, ahol ebben az évben a Kazincbarcika  mind a harminckettő Merkantil Bank Ligában játszott mérkőzésén pályára lépett. A 2018/19-es bajnoki idényben szintén a kezdőcsapat alapembere volt, hiszen ekkor huszonhét  meccsen bizonyíthatott, majd az idei csonka szezonban huszonhárom mérkőzésen játszott színeinkben. Heil Valter három éve tartó szerződését újabb két évvel hosszabította meg a KBSC, melyről ő a következőképpen nyilatkozott:

"Mivel már három éve Kazincbarcikán játszom, így a város és a csapat is ismert számomra, talán ezért is volt könnyebb a mostani megegyezés a klubbal. Úgy gondolom, hogy mind szakmailag, mind gazdaságilag stabil egyesületnél lehetek, ezért a járványhelyzet után nem is gondoltam másként, minthogy itt folytatom a továbbiakban is. Az első NB2-es szezonunk első fele nagyon jól sikerült, tavasszal kicsit nehezebben jöttek az eredmények, de az akkor kitűzött célt: a másodosztályban maradást ennek ellenére is elértük. A második évben sokkal jobb eredményt értünk el és a tabella kilencedik helyén végeztünk. Az idei, a járvány miatt félbeszakadt szezont is pozitívan ítélem meg, számos alkalommal kemény és kellemetlen ellenfélnek számítottunk, ezért is gondolom, hogy a bajnokság végén mind játékban, mind eredményekben előrébb tudtunk volna lépni. Ezek az eredmények is mind azt bizonyítják, hogy a csapat évről-évre jobb. Szintén bizakodásra ad okot , hogy hamarosan már az új stadionban játszhatunk, ezt már a szurkolóink is rég várják, így reméljük ezután még nagyobb létszámban lesznek a csapat mellett, legyen szó győztes mérkőzésekről vagy éppen kissé rosszabb szituációkról. Bízom abban, hogy a már ténylegesen hazai pálya és az új edzőpáros hozzájárulnak majd ahhoz, hogy egy még inkább stabil és erős csapatot sikerüljön kialakítani a következő szezonra, remélem sikerül előrébb lépnünk és jobb eredményeket elérnünk, annak pedig igazán örülök, hogy a továbbiakban is számítanak a munkámra."

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria