Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/FELKÉSZÜLÉS: DÖNTETLEN A TISZAKÉCSKE ELLEN

FELKÉSZÜLÉS: DÖNTETLEN A TISZAKÉCSKE ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma délután első mérkőzésünket játszottuk ténylegesen hazai környezetben, hiszen a Tiszakécsei LC elleni találkozónak a teljesen új és hamarosan bajnokin is debütáló stadionunk adott otthont. 

A Tiszakécske csapata nem volt ismeretlen ellenfél számunkra, hiszen februárban még a Merkantil Bank Ligában játszottunk ellenük tétmérkőzésen. Vendégeink a hirtelen lezárt bajnokság miatt kényszerültek búcsúzni az NB2-től és a következő bajnoki szezonban már az NB3 Keleti csoportjában fognak szerepelni.

A vendégcsapat rögtön a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, Nyilas Elek góljával már a második percben 0:1 volt az eredmény, persze ezt követően játékunk hamar felélénkült és több helyzetet is sikerült kidolgoznunk. Az egyenlítés a 13. percben következett, ekkor Tóth Lászlót szerelték szabálytalanul a tizenhatoson belül és a játékvezető által megítélt büntetőt Fótyik Dominik értékesítette, így 1:1-re módosult a gólok száma. A következő percekben Tóth szöglete után Heilnek, majd Toma beadását követően Kovácnak is adódott lehetősége, a harmadik találat azonban mégis a hazai kaput érte, Kovác szabálytalankodását követően Zádori Krisztián szerzett gólt büntetőből: 1:2. A félidőben nagyban átalakult csapatunk, Horváthot Fila váltotta a kapuban, Dávid, Németh, Oldal és Heil elhagyták a pályát, a játékot Zahorán, Farkas, Iszák és Berki folytatták. A második játékrész egyetlen gólját mi jegyeztük: Tóth szerzett labdát a középpályán, melyet az ötös vonalából gurított vissza Kovác Alannak, aki közelről juttatta azt a kapuba. Kovác goljának köszönhetően ismét egyenlő volt az állás, a 2:2-es eredmény pedig már nem is változott a mérkőzés folyamán. Tóth Lászlót nem sokkal akciója után kellett sérülés miatt lecserélni,  helyette Mitruscsák jött be, majd Kovác Alant és Krausz Rault , Magyar Máté és David José váltották. 

A mérkőzést játékosunk Oldal Tibor a következőképpen értékelte:
 

"Nagyon örült a csapat, hogy végre a hazai centerpályán játszhatunk saját szurkolóink előtt. Nagyon hasznos meccsen vagyunk túl egy kimondottan erős Tiszakécske ellen. Folytatjuk a megkezdett munkát és már nagyon várjuk a bajnokságot."

A két csapat a következő összeállításokkal lépett pályára:

Kolorcity Kazincbarcika SC: Horváth László, Fótyik Dominik, Dávid Zoltán, Heil Valter, Oltean Sergiu Adrián, Toma György, Krausz Raul, Németh Tamás, Oldal Tibor, Tóth László, Kovác Alan
Cserék: Fila Károly, Zahorán Balázs, Berki István, Farkas András, Iszák Dominik, Magyar Máté, David Jose, Leonardo Mitruscsák

Tiszakécskei LC: Molnár Márk, Oláh Máté, Fülöp Noel, Kiprich Dávid, Farkas Norbert, Horváth Attila, Pongrácz Viktor, Ternován Patrik, Nyilas Elek, Timari Norman, Zádori Krisztián
Cserék: Baráth Bence, Pácsa Zoltán, Csáki Bence, Szabó Dávid, Horváth Adrián, Zvara Dávid , Gréczi Gábor, Máté János, Galacs Erik

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria