Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/RAJTOL AZ NB3 : KEZD A PUTNOK FC

RAJTOL AZ NB3 : KEZD A PUTNOK FC

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma az NB3 Keleti csoportjában szereplő partnerklubunk, a Putnok FC is megkezdi 2020/2021-es bajnoki menetelését.


A Putnok FC nagy változásokon ment keresztül a nyári felkészülés ideje alatt. A csapatnál nemcsak a játékosmozgás jelentett kihívást, hanem új edzőjük megtalálása is. A Putnokot az előző félévben irányító Nagy Csaba bejelentette távozását, akit így Fehér Balázs váltott a kispadon. Fehér Balázst nem kell bemutatnunk a kazincbarcikai szurkolóknak, hiszen korábban játékosként csapatunknál is futballozott. A felkészülés kezdete előtt kinevezett edző 2009 és 2013 között volt a KBSC csapatának tagja, majd később Putnokon és a Bánhorvátinál is futballozott.

Fehér Balázs egy nagyban átalakult csapattal kezdhette meg az új idényre való felkészülést. Nyáron ugyanis tíz játékos keresett magának új csapatot. A Putnok egyik legjobbja, Katona Bence Balassagyarmatra igazolt, Lékai Soma Kecskeméten folytatja, Kercsó Bence Budaörsön, Adray Dominik a Ferencváros II-ben, Nyisalovits Donát fiókcsapatunknál a Bánhorvátinál játszik jövőre, Vajda Roland pedig Füzesgyarmaton.

A távozók mellett szerencsére az érkezők sincsenek kevesen. A névsor rögtön két visszatérővel indul: Csicsvári Milán Tállyáról, Madarász János pedig Sajóbábonyról jöttek vissza Putnokra. A csapathoz igazolt Diósgyőrből Pápai Krisztián, Mertse Ábel és Budaházi Levente. Az ESMTK-tól Pataki Roland, Gubacsi Zoltán Taksonyról, valamint Sramkó Roland Egerszalókról érkeztek. A Kolorcity Kazincbarcika csapatától Kréti Gergővel és Magyar Mátéval erősítettek, ahogy Ádám Ferenc József és Lakatos Miklós is maradtak a putnoki csapatnál. 

Jobbik Mátyás és Szegedi Péter a Bánhorvátihoz igazoltak, de kettős igazolásuknak köszönhetően a Putnok FC csapatánál is játszhatnak.

A Putnok FC ősszel húsz fordulót játszik majd le, melyből a november 29-én a BSE és december 6-án a Tiszafüred elleni meccsek tavaszról előrehozottak lesznek. A húsz meccsből  tizet játszanak hazai pályán Putnokon, a Várady Béla Sportközpontban. A Putnok az őszi szezonban szerdai mérkőzéseket is játszik majd, augusztus 12-én az SBTC otthonába utaznak, augusztus 26-án a Sényőt fogadják, szeptember 9-én pedig a Hatvant.

2020. augusztus 02. 17:30
BALASSAGYARMATI VSE - PUTNOK FC 
Balassagyarmati Ipolyparti Sporttelep

 

További híreink

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk