Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ZAHORÁN BALÁZS KÖLCSÖNBEN

ZAHORÁN BALÁZS KÖLCSÖNBEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A korábban Békéscsabán nevelkedett, majd a Merkantil Bank Ligában a 2017/2018-as szezonban a Békéscsaba 1912 Előre színeiben bemutatkozó Zahorán Balázs Kazincbarcika után Hódmezővásárhelyen folytatja.

Zahorán Balázs a nyári felkészülési időszak ideje alatt igazolt csapatunkhoz és a Kolorcity Kazincbarcika SC edzőmérkőzésein kivétel nélkül pályára lépett. Az augusztus 2-án induló bajnokságban a Vasas elleni nyitófordulóban volt a kezdő tizenegy tagja, majd ezt követően négyszer foglalt helyet a kispadon. A 22 éves játékos a következő bajnoki fordulóban már az NB3 Közép csoportjában versengő, Hódmezővásárhelyi FC-nél bizonyíthat, hiszen a klub egy éves kölcsönszerződést kötött vele.

 

További híreink

Kisvárda MG - Kolorcity KBSC 1-0 (0-0)

Dátum: 2026. febr 06. 20:00

A Fizz Liga 21. fordulójában Kisvárdán léptünk pályára. Az első játékrészben nem született gól, pedig mindkét csapat sokat tett a vezetés megszerzéséért. A második félidőben sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos a 89. percben értékesítette egy tizenegyest a hazai csapat, így otthon tartották a pontokat.

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria