Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA - ELKÉSZÜLT A HATODIK FORDULÓ SORSOLÁSA

MOL MAGYAR KUPA - ELKÉSZÜLT A HATODIK FORDULÓ SORSOLÁSA

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Új néven és arculattal indul útjára a 2020/2021-es Magyar Kupa sorozat. A magyar labdarúgás második, legrangosabb eseményének nemcsak a neve, hanem a lebonyolítása is változik. A MOL Magyar Kupa új himnuszt kap és az idei évtől minden fordulóban egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. A Kupa sorsolását a Puskás Arénából az M4 Sport közvetítette, ahol a 128 résztvevő csapatból először az első és másodosztályú együttesek kaptak ellenfelet. A párosítások három, korábban már a sorozatot megnyert labdarúgó kezében voltak. Pisont István 1989-ben a Honvéddal játékosként és 2020-ban vezetőedzőként, Juhász Roland 2000-ben az MTK-val, majd 2018-ban a MOL Vidivel, Gera Zoltán pedig öt alkalommal - 2003, 2004, 2015, 2016, 2017- a Ferencvárossal vívta ki a nemzetközi porondon való bizonyítás lehetőségét. A hatodik forduló játéknapjai szeptember 18-20, melyen az OTP Bank Liga, a Merkantil Bank Liga, az NB3-as bajnokságok csapatai és a megyei bajnokok továbbjutói versengnek majd egymással.


A Kolorcity Kazincbarcika SC első ellenfele a Fejér megyei első osztályában szereplő Sárbogárd lesz.

A MOL Magyar Kupa jövő heti fodulójának párosítások a következőek:

Az OTP Bank Ligában szereplő csapatok ellenfelei

43. sz. Építők SC - MTK Budapest
Mohácsi TE 1888 - Budafoki MTE
Mezőkeresztes VSE - ZTE FC
Toponár SE - Puskás Akadémia
Balassagyarmati VSE - DVTK
Ráckeve VAFC - Ferencvárosi TC 
WATI-Kecskéd KSK - Kisvárda Master Good 
Termálfürdő FC Tiszaújváros - Budapest Honvéd
Tiszaföldvár - MOL Fehérvár FC
Iváncsa KSE - Újpest FC
Mándok VSE - Mezőkövesd Zsóry FC
FC Hatvan - Paksi FC 

A Merkantil Bank Ligában szereplő csapatok ellenfelei

Csepel FC -Soroksár SC
Makó FC - PMFC
Pápai Perutz FC - WKW ETO FC Győr
Sárvár FC - Kaposvári Rákóczi FC
Diósjenő SE - Dorogi FC
VLS Veszprém - Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Lőrinci VSC - Nyíregyháza Spartacus FC
Szarvaskend SE - Aqvital FC Csákvár
Tiszakécskei LC - DVSC
Sényő Carnifex FC - Vasas FC
Balatonfüredi FC - DEAC
Szeghalmi FC - Szolnoki MÁV FC
Jászberényi FC - Budaörs
Credobus Mosonmagyaróvár - BFC Siófok
Szegedi VSE - Szombathelyi Haladás 
Sárbogárd - Kolorcity Kazincbarcika SC
BKV Előre- Szentlőrinc
Kerekegyházi SE - Gyirmót FC Győr 
Ikarus- Maroshegy - FC Ajka
Vác FC - Békéscsaba 1912 Előre

További párosítások

Tarpa SC - Komárom VSE 
Ceglédi VSE - Rákosmente FC 
ASR Gázgyár - Gesztelyi FC
Csornai SE - Dabas-Gyón FC
Fémalk-Dunavarsány - Kőrösladányi MSK 
Zsámbéki SK - THSE-Szabadkikötő
Bodajk - Érdi VSE
FC Dabas - Dunaújváros
Király SE - Bicskei TC
Bátaszék SE - Fehérgyarmat SC
Teskánd KSE - Taksony SE 
ESMTK - Tállya KSE
Balmazújvárosi FC - III. Ker. TVE.
Zalaszentgróti VFC - Nagyatádi FC
Kabai Meteorit SE - NC Nagybajom
Kiskunfélegyháza - Majosi SE
Tiszafüredi VSE - Putnok FC
Abda SC -VVFK-Bau - Hódmezővásárhelyi FC 
Ménfőcsanak - Mezőtúri AFC
Csácsbozsok-Nemesapáti SE - Szekszárdi UFC
Gyöngyöshalász SE - FC Nagykanizsa 
Mátraterenye SE - Cso-Ki Sport
Bonyhád VLC - Monor
SC Sopron - BVSC-Zugló
Füzesgyarmati SK - Gárdony- Agárdi Gyógyfürdő
Tihany FC - Kecskeméti TE
Mórahalom VSE - Gyöngyösi AK 
Sajóbábonyi VSE - Eger SE
BTE Felsőzsolca - Gyulai TFC
PTE PEAC - SBTC
Ajka Kristály SE - Lipót Pékség SE
HR-Rent Kozármisleny - Tatabányai SC
 

További híreink

Kolorcity KBSC - Karcagi SC 1-2 (0-0)

Dátum: 2025. szept 05. 14:30

A kéthetes válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzésen fogadtuk a Merkantil Bank Liga 6. helyén álló Karcagi SC csapatát.

Szombaton este fogadjuk az Újpestet

Dátum: 2025. szept 04. 16:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével kijelölte a Fizz Liga 7., 8. és 9. fordulójának kezdési időpontjait. Ez alapján immáron hivatalos, hogy szeptember 20-án, szombaton este 6 órától fogadjuk az Újpestet, rá egy hétre Zalaegerszegre látogatunk, majd október 3-án, pénteken este 8 órától kerül sor az MTK Budapest elleni mérkőzésünkre.

Deutsch László a Kolorcity KBSC játékosa

Dátum: 2025. szept 04. 15:59

Klubunk megszerezte a Vasas FC-től Deutsch László játékjogát. Személyében egy többszörös utánpótlás válogatott védővel erősödött a keretünk.

Szabó Máté Ajkán folytatja kölcsönben

Dátum: 2025. szept 04. 10:30

A következő egy évben Szabó Máté a Merkantil Bank Ligában szereplő FC Ajka színeiben futballozik kölcsönben. Sok sikert, Máté!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria