Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DEBRECENBEN A KILENCEDIK FORDULÓBAN

DEBRECENBEN A KILENCEDIK FORDULÓBAN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es versenykiírásának kilencedik fordulójában az NB2 egyik újonca, a DEAC lesz az ellenfelünk. A mérkőzést 16:00-tól a Nagyerdei Stadionban rendezik meg.


Debrecen labdarúgó csapatai tavaly még az OTP Bank Ligában és az NB3-ban versengtek. Nagyot változott azóta a helyzet, ugyanis idén már mindkét együttes a Merkantil Bank Ligában szerepel. Holnapi vendéglátónk az NB3 Keleti csoportjának tavalyi feljutójaként kezdte meg NB2-es szereplését augusztusban. A DEAC a tavalyi csonka szezonban tizenkét győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel gyűjtött 38 pontot, ugyan a Füzesgyarmat együttesével pontazonossággal, azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően az első helyen zárták a szezont. Így a debreceni csapat az NB2 elvárásainak megfelelően erősített a nyáron, olyan rutinos labdarúgókat igazoltak, mint a korábban Kazincbarcikán is futballozó Takács Péter és Belényesi Csaba vagy éppen Nagy Krisztiánt a Kaposvári Rákóczi FC-től.

DEAC szezonkezdete sem alakult tervek szerint, hiszen összegyűjtött hat pontjukat hat vereségnek és két győzelemnek köszönhetik. Az első négy fordulót pont nélkül zárták, hiszen a Soroksár elleni mérkőzésük 1:0-lal zárult, a városi rivális, DVSC ellen 3:2-re, a Dorogtól hazai pályán 1:2-re, valamint Siófokon 3:2-re kaptak ki. Az első pontokra és győzelemre egészen az ötödik mérkőzésig kellett várniuk, ekkor egy kései 85. percben Nagy Krisztián által szerzett góllal tartották otthon a három pontot a Nyíregyháza ellen. Ezt követően szintén pont nélkül utaztak haza Szolnokról, azonban a Nagyeredeiben a 2:0-ás félidei győri vezetés ellenére a második játékrészben Urbin Péter, Takács Péter és Nagy Krisztián találatainak köszönhetően  3:2 arányban győzték le a WKW ETO FC Győr csapatát. A vasárnapi nyolcadik forduló azonban nekik sem sikerült túl jól, hiszen a Gyirmót FC Győr csapata ellen nem sikerült a pontszerzés, a hazaiak már az első félidőben 3:0-ás előnyre tettek szert, melyet a találkozó egésze alatt sikerült megtartaniuk.

Holnap sem vár ránk könnyű mérkőzés, hiszen vendéglátónkkal pontazonossággal a tabella 19. helyéről várjuk a találkozót. Eddigi mérlegünk három a Vasas, a Kaposvári Rákóczi FC és a Dorogi FC elleni döntetlenek, egy a Soroksár elleni győzelem, illetve négy vereség: az Ajka, a PMFC, a Nyíregyháza Spartacus és a WKW ETO FC Győr ellen. Ahogy a DEAC úgy mi is vesztes mérkőzés után lépünk pályára szerdán délután, hiszen vasárnap a WKW ETO FC Győr ellen hazai pályán öt gólos vereséget szenvedtünk. Holnap csak a győzelem lehet a cél, hiszen a három ponttal sokat javíthatnánk helyezésünkön. 

2020. SZEPTEMBER 16. 16:00
DEAC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
4032 Debrecen Nagyerdei Park 12. - Nagyerdei Stadion

 

Az idei harmadik hétközi fordulóban rendszerint tíz bajnoki mérkőzés kerül megrendezésre. Három - köztük a DEAC- Kolorcity Kazincbarcika SC- találkozó kezdődik 16:00-kor, az NB1 két tavalyi kiesője a Kaposvári Rákóczi FC és a DVSC 16:30-tól játszanak egymással, illetve hat meccsen hangzik majd el 19:00-kor a kezdősípszó. A kilencedik forduló párosításai a következőek:

2020. szeptember 16.
16:00
SOROKSÁR SC SZOMBATHELYI 
HALADÁS
2020. szeptember 16.
16:00
DOROGI FC SZENTLŐRINC
2020. szeptember 16.
16:00
DEAC KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
2020. szeptember 16.
16:30
KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
DVSC
2020. szeptember 16.
19:00
PMFC BUDAÖRS
2020. szeptember 16.
19:00
FC AJKA BFC SIÓFOK
2020. szeptember 16.
19:00
VASAS FC SZOLNOKI MÁV FC
2020. szeptember 16.
19:00
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
GYIRMÓT FC GYŐR
2020. szeptember 16.
19:00
WKW ETO FC GYŐR BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2020. szeptember 16.
19:00
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
AQVITAL FC CSÁKVÁR

További híreink

Hírünk a nagyvilágban

Dátum: 2025. máj 30. 12:00

Bár már több nap eltelt, mégis még mindig különleges érzés leírni, hogy a Kolorcity Kazincbarcika SC a Merkantil Bank Liga 2024/2025-ös szezonjának végén ezüstérmet nyert, ezzel kivívta magának a jogot, hogy története során első alkalommal beadhassa a nevezését az NB I-re, azaz nyártól ott lesz Magyarország legjobb 12 labdarúgó egyesülete között. A klub feljutásáról minden hírportál beszámolt, és elmúlt napokban számtalan megkeresést kaptunk a helyi, az országos, a nyomtatott és az elektronikus sajtó munkatársaitól. Minden napra több interjú is jutott, és még közel sem értünk a végére.

Várunk a Kolorcity KBSC nyári táborában!

Dátum: 2025. máj 28. 12:00

Várunk a Kolorcity KBSC nyári táborában, ahol a gyerekek a felnőtt csapat játékosaival is találkozhatnak.

Pályán az utánpótlás

Dátum: 2025. máj 27. 14:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. Bár még egy meccs hátra van, immáron biztos, hogy felnőtt csapatunkhoz hasonlóan U15-ös csapatunk játékosainak nyakába is ezüstérem kerül, ráadásul mindezt egy kiütéses (0-13) idegenbeli sikerrel biztosítottuk be. U17-es alakulatunk 4-1-re legyőzte a Hajdúnánást és az utolsó fordulótól függetlenül a 4. helyen zárt. Leány U19-eseink pedig a 7. helyen végeztek. Eredmények, gólszerzők, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Átvettük az érmeket

Dátum: 2025. máj 27. 10:00

Hétfőn délután éremátadó ünnepséggel egybekötött családi és gyereknapra vártuk a Kolorcity KBSC szurkolóit, a klub utánpótlásában sportoló gyerekeket és szüleiket, valamint a város minden lakóját a Kolorcity Arénába. A játékos vetélkedőkkel színesített eseményen meglepetésekkel készültünk a kicsik és a nagyok számára egyaránt, majd a csapat a szakmai stáb és a klubvezetés átvette az ezüstérmeket.

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk