Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TÓTH BORISZ KÖLCSÖNBEN FOLYTATJA KLUBUNKNÁL

TÓTH BORISZ KÖLCSÖNBEN FOLYTATJA KLUBUNKNÁL

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tóth Borisz év elején a DVTK-val kötött kooperációnknak köszönhetően érkezett Kazincbarcikára, majd a mai napon egy éves kölcsönszerződést írt alá klubunknál.


A 2002-es születésű Tóth Borisz diósgyőri nevelésű játékos, meghatározó szerepet töltött be a klub korosztályos együtteseinél. 2014/15-ben és 2015/16-ban az U14-es csapatoknál számítottak a játékára, 2016/17-ben az U15-ben és U16-ban bizonyíthatott, 2017/18-ban pedig a másodosztályú U17-es bajnokságot megnyerő csapat tagjaként 28 mérkőzésen lépett pályára. 2018/19-ben az U17 első osztályában 15 meccsen szerepelt, az U19-ben ötször lépett pályára, tizenhétszer játszott az NB-ban, valamint tízszer került az első osztályú keret tagjai közé, ahol egyszer csereként pályára is léphetett. A középpályásként játszó Tóth Borisz 2019/2020-as bajnokságban 13 NB3-as meccsen játszott és  ötször került az OTP Bank Ligában szereplő DVTK keretébe. Borisz csapatunknál idén minden mérkőzésen kerettag volt, a Kaposvári Rákóczi FC, a DEAC és a WKW ETO FC Győr ellen kezdett  és a csereként állt be a Vasas, a PMFC, a Nyíregyháza Spartacus FC elleni bajnokikon. A fiatal játékos a mai napon egy éves kölcsönszerződést kötött a Kolorcity Kazincbarcika SC-nél, melynek lejárta után természetesen a DVTK visszavárja.

További híreink

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

KBSC Nyári Tábor 2026 - I. Turnus

Dátum: 2026. jún 23. 14:00

Hétfőn az első turnussal kezdetét vette a KBSC idei nyári tábora.

Eredmények

KBSC Galéria