Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

ÉRTÉKELTEK A VEZETŐEDZŐK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Merkantil Bank Liga tizenegyedik fordulójában hazai pályán az Aqvital FC Csákvár csapata ellen szereztük meg első győzelmünket új stadionunkban.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE
 

Két bajnoki győzelem után várta a mérkőzést a Kazincbarcika, ahol a kiesőhelyen álló Aqvital FC Csákvár csapata volt az ellenfelünk. A találkozó mindkét félnek kiemelten fontos volt, hiszen vendégeink célja rossz helyezésük javítása, a miénk pedig első hazai sikerünk megszerzése volt. Az első játékrészben inkább nekünk adódtak lehetőségeink, azonban a Csákvár csapata sem a védekezésre állt be, így nem volt nagy meglepetés amikor Daru Bence a 42. percben betalált Horváth László kapujába. A második félidő hatodik percében a szünet után beállt  Kovác Alant szerelték szabálytalanul a vendégek tizenhatosán belül, a megítélt büntetőt pedig Fótyik Dominik értékesítette, az állás 1:1-re módosult. Csapatunk ezúttal sem elégedett meg a pontosztozkodással, a 72.  percben ismét csapatkapitányunk volt a gólszerző, mellyel a mérkőzés végeredményét állította be. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - AQVITAL FC CSÁKVÁR 2:1

VITELKI ZOLTÁN
 

"Nagyon örülünk a győzelemnek, a legfontosabb szempont az volt, hogy végre a hazai rossz sorozatunkat meg tudjuk szakítani. Nagyon nehéz meccset játszottunk,  ahol egy nagyon stabil ellenfelet sikerült legyőznünk, de volt tartása a csapatnak. Másodsorban pedig egy két hetes szünet lesz, így ebben a két hétben olyan hangulattal szerettünk volna készülni ami pozitív, úgyhogy ennek is külön örülünk."

VISINKA EDE
 

"Nem érdemeltünk vereséget, számomra ez egyértelmű, hiszen nagyon nagyot küzdöttek a játékosaim. Vezettünk,  sajnálom, hogy a második félidő elején kiegyenlített a Barcika utána pedig a vezető gólt is megszerezték. Nem érdemeltünk vereséget, én így láttam és nagyon büszke vagyok  a csapatomra."

 

Fotó: nso.hu/ Kozma István

További híreink

Klausz Milán meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 15:00

Európa-bajnoki selejtezőre készül Ukrajna ellen U21-es labdarúgó-válogatottunk, amely előtt egy Izrael elleni felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A korosztályos nemzeti csapatba meghívót kapott a Kolorcity KBSC labdarúgója, Klausz Milán is.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. márc 17. 13:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U19-eseink a Cigándot győzték le hazai pályán. U8-as és U9-es csapatunk Egerben vett részt egy nemzetközi tornán, ahol magyar, román, osztrák és szlovák csapatok ellen is megmutathatták a tudásukat. 

Kocsis Botond meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 11:00

2026. március 22. és április 1. között U19-es válogatott Európa-bajnoki selejtező Elitkört rendeznek Olaszországban. A házigazda olaszok, valamint a törökök és a szlovákok ellen készülő korosztályos nemzeti csapatba a Kolorcity KBSC 18 esztendős kapusa, Kocsis Botond is meghívót kapott.

"Látszik a tudatos koncepció"

Dátum: 2026. márc 17. 09:00

Az M4 Sport televízió hétfő esti Góóól!2 című műsorában hosszabban is szó volt klubunkról. Nézd meg, ha lemaradtál róla!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria