Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A SZOMBATHELYI HALADÁST FOGADJUK

A SZOMBATHELYI HALADÁST FOGADJUK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ismét hazai pályán játszik a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata. A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es szezonjának tizenharmadik fordulójában a Szombathelyi Haladás lesz az ellenfelünk.


A Szombathelyi Haladás a 2018/19-es bajnokság végén az MTK-val együttesen kényszerült búcsúzni a magyar első osztálytól. A szombathelyiek akkor az OTP Bank Liga utolsó helyén végeztek, mindössze harminc pontot sikerült gyűjteniük, mely nyolc győzelemből hat döntetlenből és tizenkilenc vereségből adódott össze. A Haladás alatt egyébként már a 2017/18-as bajnokságban is rezgett a léc, hiszen ekkor is csak az utolsó fordulóban tudták bentmaradásukat biztosítani. A 2018-as bravúr azonban a következő szezonban nem ismétlődött meg, így a 2019/2020-as bajnokságot már az NB2-ben kezdték. A tavalyi idényben itt sem szerepeltek kiemelkedően, hiszen harminc pontjukkal a tabella tizenhetedik helyét elfoglalva maradtak bent. A Kolorcity Kazincbarcika SC egy alkalommal találkozott e heti vendégeinkkel, ekkor Jancsó András góljának köszönhetően győzelemmel utazhattak haza.

A Haladás eddig csupán egy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint mi, így a tabellán rögtön a Kazincbarcika mögött állnak. A szezont jól kezdték, hiszen egy nagyarányú 1:5-ös győzelmet arattak a Siófok ellen, majd Szolnokon szereztek egy pontot, ezt pedig egy a Gyirmót elleni veeség követte. A negyedik fordulóban a Szegedet győzték le, amit egy a Vasas elleni 2:2-es döntetlen, egy Ajka elleni győzelem, majd két a Kaposvár és a PMFC elleni pontosztozkodások követtek. Az elmúlt négy fordulóban négy pontot szereztek: kikaptak a Soroksártól és a Dorogtól, győztek Nyíregyházán, illetve 1:1-es eredménnyel zárult a WKW ETI FC Győr elleni mérkőzésük. A Szombathelyi Haladás a bajnokság eddigi tizenkét fordulójában négy győzelemmel, öt döntetlennel és csupán három vereséggel gyűjtötte össze tizenhét pontját.

Mi egy igazán jó sorozatot követően várhatjuk a holnapi találkozót, hiszen az elmúlt négy fordulóban hibátlan a mérlegünk. A Kolorcity Kazincbarcika öt győzelemmel, három döntelennel és négy vereséggel gyűjtötte 18 pontját, ami most a tabella 9. helyére elég, viszont az ötödik Nyíregyháza is csak egy ponttal előz meg minket. A Vitelki Zoltán irányította Barcikának nehezebb volt a szezonkezdet, azonban a DEAC elleni győzelem óta nem hibáztunk. Három pontot szereztünk az addig veretlen Békéscsaba otthonában, illetve az újonc Szentlőrinctől is három ponttal utaztunk haza, valamint a 11. fordulóban első hazai győzelmünket is elkönyvelhettük az Aqvital FC Csákvár csapata ellen. A holnapi mérkőzésen Horváth László nem léphet pálya, hiszen vasárnap a Szentlőrinc elleni bajnoki 81. percében megkapta ötödik sárga lapját. Eltiltásából azonban két játékosunk is visszatér, Németh Tamás és Toma György már vezetőedzőnk rendelkezésére állnak a következő bajnokin.

2020. OKTÓBER 25. 17:00
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - SZOMBATHELYI HALADÁS
3700 Kazincbarcika Akácfa út 2. - Kolorcity Aréna

A tizenharmadik fordulóban kilenc mérkőzést rendeznek meg, hiszen az WKW ETO FC Győr csapatából többen érinettek a COVID-19 megbetegedésben, így a Budaörs ellen éltek a járvány következményeként lehetséges egy meccses halasztással . A kilenc találkozóból hármat rendeznek 13:30-kor, ötöt - köztük a Kolorcity Kazincbarcika SC - Szombathelyi Haladás-  17:00-tól, illetve a Nyíregyháza Spartacus - DVSC-n 19:30-kor hangzik majd el a kezdősípszó. A párosítások a következőek:

2020. október 25.
13:30
 SOROKSÁR SC SZOLNOKI MÁV FC
2020. október 25.
13:30
DOROGI FC BFC SIÓFOK
2020. október 25. 
13:30
DEAC  AQVITAL FC CSÁKVÁR
2020. október 25.
17:00
PMFC GYIRMÓT FC GYŐR
2020. október 25.
17:00
KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
2020. október 25.
17:00
FC AJKA VASAS
2020. október 25.
17:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
SZENTLŐRINC
2020. október 25.
17:00
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
SZOMBATHELYI 
HALADÁS
2020. október 25.
19:30
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
DVSC

 

Felhívjuk minden a mérkőzésre kilátogató szurkoló figyelmét, hogy a legfrisebb járványügyi készültség védelmi időszakáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint október 23-tól a szabadtéri rendezvényeken, így a labadrúgó mérkőzéseken is elrendeli a kötelező maszkviselést.

Ezúttal is kérjük a tisztelt szurkolókat, nézőket a sportszerű magatartásra, a fair play szabályainak maradéktalan betartására! Kérjük, hogy minden rasszista és gyűlöletkeltő kifejezéstől tartózkodjanak és mellőzzék az ellenfelet, a hivatalos szerveket szidalmazó rigmusokat ! Az MLSZ döntése értelmében a pirotechnikai eszközök egyszeri alkalommal történő használata 1 millió forinttól 10 millió forintig terjedő pénzbüntetést von maga után, melyet a klubok a szabályokkal ellentétesen viselkedő szurkolókra hárítanak! Kérjük, ezek használatától tartózkodjanak!

#hajrábarcika

További híreink

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Vedd meg a jegyed MOST!

Dátum: 2026. aug 05. 19:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek öt mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk következő két hazai mérkőzésére. A jegymester.hu oldalon a bérletértékesítés is folyamatos és már belépőjegyek is kaphatók a Kozármisleny és a Kecskemét elleni hazai bajnokikra. Ne hagyd a jegyvásárlást az utolsó pilanatra! Vedd meg a jegyed MOST! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria